Pornónézési szokásaim
Mikor nézel pornót?
Hát eleve olyankor, amikor rá akarok készülni valamire, már rá vagyok indulva a témára vagy van, hogy igazából nem is vagyok ráhangolódva, de valamiért mégis bele-belenézek, aztán utána meg jön a többi. Néha pedig ihletszerzésként, bár az inkább képekben, képekből képeket újraalkotni.
Hogyan kezdesz neki?
Általában már olyan állapotban ülök le a dolgok elé, hogy már nagyon kívánom és akkor csak úgy nyitogatom, keresgélem azt ami jó és a lényeghez ugrok egyből. Meg aztán olyan is van, hogy mondjuk csak képeket nézek/ találok pasikról és aztán ott leragadok, és az pedig úgy elindít bennem valamit és akkor keresem fel a bizonyos videós oldalakat. (De előfordul, hogy nem is ilyen céllal kezdtek bele csak aztán végül ez lesz belőle.)
Apránként haladsz vagy egyből a lényeg?
Nagy általánosságban egyből a lényeg ami érdekel, de néha van hogy jól esik ráhangolódni úgy, hogy nézek valami kis finomabb, soft-osabb témájú filmet. És akkor miközben olvadozok ott a monitor előtt -amikor még csak finom csókok meg lágy érintések jelennek meg – akkor már elkezdek kínlódni :D
Milyen szexfilmeket szeretsz?
Erre már részben válaszoltam korábban, de most ez ide passzol, úgyhogy nekiesem újra:
Szeretem néha nézni ugye azokat a romantikusabb jellegű videókat, ahol a férfi a nőre odafigyelve, gyengéden kényezteti. Áh az annyira aranyooos!! :)
Aztán szeretem az ilyen egyszerűbbeket is ami olyan átlagos, szóval nincs benne semmi nagyon extrém. Emellett pedig a hardcore, vagy kicsit olyan durvább, de! Semmiképp sem agyatlanul erőszakoskodó, azt nem csípem. Van egyfajta hardcore ami bejön meg pár más, de amikor úgy komolyan bántják egymást hogy így mondjam, akármelyik fél, az inkább el is veszi a kedvem az egésztől, van hogy még nézni is fáj, én vagyok rosszul attól hogy nézem :D
Nah szóval bizonyos mértékig szeretem az olyasmi témákat, mint a kötözés, maszk, szemletakarás vagy nem is tudom hogy foglaljam ezeket össze. BDSM igen, de még más is. Szeretem a dominanciát, egyértelműen mint már egymilliószor leírtam, hogy a gyengém az amikor a férfi maga a alá utasítja a nőt. Azt sosem tudom megunni! Amikor leteperi, lefogja, megpofozza, elkapja a nyakát, lekur… szóval mocskos módon beszél vele. Kínozza, szenvedteti egy kicsit, kihasználja. Kicsit olyan megerőszakolós játék féle történések OOH IGEEN! :D Oké, na visszaszállok a földre, lődd le magad sub girl.
Az ellentéte is izgat azért, ha a pasit látom lekötözve és „kínozva”, mert öröm nézni ahogy már nagyon kívánja :)
Hát a gangbang-en azt hiszem nagyon nincs mit magyaráznom …
Nem is tudom még ezer dolgot lehetne ide írni, de sokszor jobban szeretem a home-made videókat, vagy hát ami nem ilyen stúdióban készült nagyon mű dolog. Mert azokban sok apróság tud lenni ami engem zavar. (Túl sok smink, műnők, eljátszott orgazmus, illetve azok fake kellékei/ effektjei, medvés hörgés) De persze azok között is van jó is.
Meg persze férfi solo :))
(- kiegészítés, egyszer azt mondta nekem valaki hogy az meg mire jó? miért jó? hát már nem azért, de egy nő nyilván pasikat akar látni és ugyanolyan beindító ahogy kiveri a farkát, mint ahogy a fiúknak az ahogy egy csaj dildózza magát vagy ilyesmi... dögös férfiakról videó, yess bármikor!!!
Még valami egyéb?
Hmm, hát végül is vehetem külön kategóriába azt, ami nem hagyományos felállás, vagyis nem férfi-nő. Jó, akkor írok erről is kicsit.
Azt is említettem már, hogy én is néztem már nem egyszer leszbikus videókat is, mert abban a nők általában gyengédebbek egymáshoz vagy hát tudják, hogy mi a jó neki/nekünk. De persze ebben is van olyan ,ami már nagyon fake az egész, hogy könyékig túr benne stb, az nekem már gáz. Meg manapság már nem nagyon nézek ilyesmit, akkor inkább futát….
Igen, most erről is írni fogok pár sort, most jön az a két kategória ami miatt lehet néhányan furcsán néznek rám, vagy inkább tovább sem olvassák. (Bár ennél sokkal betegebb dolgok meg fétisek is vannak szerintem, ami meg nekem sok :D)
Szerintem ennek nagyon egyszerű oka van! Sok férfi szereti, van aki undorodik tőle. Akik imádják, valószínű azért (gondolom én) mert ugyanúgy két nőt látnak együtt csak így az egyik ténylegesen meg is tudja dugni a másikat ehm. És ha meg soloban van, akkor meg ugyanaz hogy egy nő kiver egy farkat, a szóval lényeg ugyanaz csak nem kell nézniük benne még egy fickót is. És hogy én, mint nő, miért szeretem? Hát az egyértelmű, hogy főleg azért, mert ebben is vannak szép merev szerszámok meg úgy hiszem talán az ugráló mellek a herékre emlékeztetnek. Szerintem ezért. Ugyanis ilyenkor nem magát a nőt nézem benne, hanem mint egy normális hentainál vagy filmnél ugyanazt. Hogyan kefélnek meg egy puncit benne xD Illetve magát a szerszámkulcsot. Nah ezt szebben nem lehet mondani :P
Még mindig itt vagy és ezt olvasod? Wow! Oké, akkor most kösd fel a gatyát, mert két férfiról fogok beszélni. (bár lehet a futa után ez már lightosabb :D) Erről akartam egy teljesen külön posztot írni, úgyhogy lehet megpróbálom rövidre fogni, hogy abba is maradjon majd valami. Röviden hmm..
Nőből vagyok → egy pasi: ohh nem rossz ;)…. két pasi: mhh mhhh yes please!
Igen, a lényeg ugyanaz mint amikor srácok leszbiket nézegetnek, csak megfordítva. Egyébként én sem bírom mindet megnézni, sőt ezt a kategóriát elég erősen szelektálom, mert itt aztán nagyon sok olyan van, ami enyhén szólva borzalmas. Általában valami olyasmit szoktam ebből nézni amiben két heteró van, mert az ilyen csajos nyögésektől, megnyilvánulásoktól rosszul vagyok. Ha már két férfit nézek, akkor legyenek is azok :D És ez vonatkozik valós vagy 3D-s re is, hogy nem szeretem ha olyan lányosabban van beállítva az egyik, mármint hogy mondjam. Az olyan nagyon nee, akkor már inkább nő legyen helyette. Szóval valójában ez is inkább fantáziakép, mert azok a lányok akit ilyet néznek bármilyen formában (bár nem mindenki) de én speciel két férfias férfit szeretek így látni és a melegek között az életben szerintem nagyon más a helyzet, szóval pont ezért ez sem valós. Ezért ebből vagy ilyen rendezett dolgot nézek vagy 3D és persze ezekből is válogatva, de ritkábban, mert keveset találok benne olyat ami bejön.
Bár emlékszem elsőnek fura volt látni a..szóval a legnagyobb történést, főleg hogy én nagyon nem vagyok análpárti. De olyankor ált másra szoktam koncentrálni, arra hogy most megint egy jó hapsit látok dugni xD. Bár ezen kategórában nem éppen ez szokott annyira felizgatni, hanem sokkal inkább ahogy látom őket csókolózni, egymás testét csókolgatni. Meg legjobban ahogy az egyik leszopja a másikat. Nah hm azt már elég sokáig el tudom nézni P_P Bocsánat, de ha már őszinte vagyok… :P Bár ha már idáig kibírtad, akkor nyújthatom is át a serleget vagy nem tudom mit, mert itt már vége is. (Majd ha erről a témáról fogok még írni akkor azt majd nagyon gyorsan átgörgeted, vagy már el is hagyod a tumblr-emet/bloggeremet xD)
Milyen gyakran nézel pornót?
Eléggé változó, de ha nézek akkor néha gyorsan találok olyat ami oké és akkor az elég, máskor meg elég sok videóba belekattintgatok, nézek mire elég lesz.
Mi alapján választod ki a videót?
Hát mint szerintem mindenki más kb úgy ikonkép, vagy mi is az pillanatképek alapján. Pl szoktam azt nézni, hogy milyen szemszögből vannak a dolgok, mert van ami nem eléggé jó, meg vannak olyan nézőpontok, amit különösen szeretek és az sokszor instant klikk .D
Ez persze kategória függő is. Pl egy olyannál, amiben nincsenek fiúk ott inkább azt hogy milyen szögből van, mert úgysem a csajszi arcát stb fogom úgy nézni, hanem van e elég rálátás arra amire kell.
Amiben viszont van, ott az alapján szoktam választani, hogy tetszik e benne a pasi, mert úgyis rá fogok koncentrálni :D Itt viszont sokszor megszívom, mert van hogy alig mutatják, csak deréktől lefelé :( Néha nem is foglalkozom vele, mert nincs kedvem annyit keresgélni és akkor nézek egy olyat amiben szegény hapsik el vannak vágva xD De amikor pl egy ilyet nézek és egy rövid időre feltűnik benne valaki, aki annyira…<3 akkor csak idegesít hogy miért nem látszódik belőle több. Szinte sírni tudnék :D Miééééért? Pedig annyira szexi. És kivágják belőle neeeeee, ez olyan idegesítő.
Vannak kedvenc pornószínészeid?
Hát.. nem igazán mondanám. Általában random nézelődök, Persze van 1-2 aki bejön, de mivel nem úgy szoktam rákeresni videókra, hanem inkább kategóriákra van akiknek még a nevét sem tudom. Van egy színész akit régebb óta láttam már, benne pl az tetszik hogy olyan kedvesen bánik a nőkkel, vagyis nem tudom egyszer nem láttam még hogy olyan nagyon durva lett volna, szóval úgy érzéssel csinálja amit csinál és ez olyan cuki :)
Aztán volt még néhány akire úgy felcsillant a szemem, de olyan is, aki meg nagyon jól néz ki, de amikor rákerestem filmjeire, akkor meg legyintettem az egészre. Mikor megláttam hogyan nyal és akkor azt mondtam, hát ez azt sem tudja mit csinál. Meg olyan semmilyen volt, inkább csak mint aki úgy dug egyet aztán kész, de semmi olyan nincs benne ami megfog. Jól néz ki és annyiban kimerül az egész, nem több annál, vagy legalábbis amit a kamerák előtt csinál.
Azt szeretem még amikor valaki így több arcát is megmutatja, jó persze azért megmondják neki hogy mit hogyan, de hogy több szerepben is látom. Azt hiszem tavaly találtam rá egy ázsiai hapsira, aki régebb óta amerikában pornós lett, de jól is csinálja. Vagyis hát az első amiben láttam, az annyira szenvedélyes volt, hogy akkor mondtam hogy úristen ki ez :D És aztán még találtam 1-2 másik olyan finomabb videót, pedig olyat ritkábban nézek, de azon kész voltam. Aztán később láttam kicsit más féléket is tőle, de azokkal sem volt bajom egyáltalán.
Nah szóval nincsen igazából olyanom hogy én most csak xy videóit nézem vagy minden hónapban vagy ilyesmi.
Valós vagy 3D?
Mindkettő! Nem tudnám szétválasztani. Mindkettőt ugyanannyira szeretem nézni és ugyanannyira felizgat ha olyan.
Lassan integethetek a 600. követőnek! Sziaa :D o/
Vajon nem néztek most rám hülyén azok miatt amiket ebben a posztban írtam? Hát akárhogy is, őszintén írtam és nekem csak ez számít :) Akinek nem tetszik az majd lelép!
Izgis napot! .)
Hát eleve olyankor, amikor rá akarok készülni valamire, már rá vagyok indulva a témára vagy van, hogy igazából nem is vagyok ráhangolódva, de valamiért mégis bele-belenézek, aztán utána meg jön a többi. Néha pedig ihletszerzésként, bár az inkább képekben, képekből képeket újraalkotni.
Hogyan kezdesz neki?
Általában már olyan állapotban ülök le a dolgok elé, hogy már nagyon kívánom és akkor csak úgy nyitogatom, keresgélem azt ami jó és a lényeghez ugrok egyből. Meg aztán olyan is van, hogy mondjuk csak képeket nézek/ találok pasikról és aztán ott leragadok, és az pedig úgy elindít bennem valamit és akkor keresem fel a bizonyos videós oldalakat. (De előfordul, hogy nem is ilyen céllal kezdtek bele csak aztán végül ez lesz belőle.)
Apránként haladsz vagy egyből a lényeg?
Nagy általánosságban egyből a lényeg ami érdekel, de néha van hogy jól esik ráhangolódni úgy, hogy nézek valami kis finomabb, soft-osabb témájú filmet. És akkor miközben olvadozok ott a monitor előtt -amikor még csak finom csókok meg lágy érintések jelennek meg – akkor már elkezdek kínlódni :D
Milyen szexfilmeket szeretsz?
Erre már részben válaszoltam korábban, de most ez ide passzol, úgyhogy nekiesem újra:
Szeretem néha nézni ugye azokat a romantikusabb jellegű videókat, ahol a férfi a nőre odafigyelve, gyengéden kényezteti. Áh az annyira aranyooos!! :)
Aztán szeretem az ilyen egyszerűbbeket is ami olyan átlagos, szóval nincs benne semmi nagyon extrém. Emellett pedig a hardcore, vagy kicsit olyan durvább, de! Semmiképp sem agyatlanul erőszakoskodó, azt nem csípem. Van egyfajta hardcore ami bejön meg pár más, de amikor úgy komolyan bántják egymást hogy így mondjam, akármelyik fél, az inkább el is veszi a kedvem az egésztől, van hogy még nézni is fáj, én vagyok rosszul attól hogy nézem :D
Nah szóval bizonyos mértékig szeretem az olyasmi témákat, mint a kötözés, maszk, szemletakarás vagy nem is tudom hogy foglaljam ezeket össze. BDSM igen, de még más is. Szeretem a dominanciát, egyértelműen mint már egymilliószor leírtam, hogy a gyengém az amikor a férfi maga a alá utasítja a nőt. Azt sosem tudom megunni! Amikor leteperi, lefogja, megpofozza, elkapja a nyakát, lekur… szóval mocskos módon beszél vele. Kínozza, szenvedteti egy kicsit, kihasználja. Kicsit olyan megerőszakolós játék féle történések OOH IGEEN! :D Oké, na visszaszállok a földre, lődd le magad sub girl.
Az ellentéte is izgat azért, ha a pasit látom lekötözve és „kínozva”, mert öröm nézni ahogy már nagyon kívánja :)
Hát a gangbang-en azt hiszem nagyon nincs mit magyaráznom …
Nem is tudom még ezer dolgot lehetne ide írni, de sokszor jobban szeretem a home-made videókat, vagy hát ami nem ilyen stúdióban készült nagyon mű dolog. Mert azokban sok apróság tud lenni ami engem zavar. (Túl sok smink, műnők, eljátszott orgazmus, illetve azok fake kellékei/ effektjei, medvés hörgés) De persze azok között is van jó is.
Meg persze férfi solo :))
(- kiegészítés, egyszer azt mondta nekem valaki hogy az meg mire jó? miért jó? hát már nem azért, de egy nő nyilván pasikat akar látni és ugyanolyan beindító ahogy kiveri a farkát, mint ahogy a fiúknak az ahogy egy csaj dildózza magát vagy ilyesmi... dögös férfiakról videó, yess bármikor!!!
Még valami egyéb?
Hmm, hát végül is vehetem külön kategóriába azt, ami nem hagyományos felállás, vagyis nem férfi-nő. Jó, akkor írok erről is kicsit.
Azt is említettem már, hogy én is néztem már nem egyszer leszbikus videókat is, mert abban a nők általában gyengédebbek egymáshoz vagy hát tudják, hogy mi a jó neki/nekünk. De persze ebben is van olyan ,ami már nagyon fake az egész, hogy könyékig túr benne stb, az nekem már gáz. Meg manapság már nem nagyon nézek ilyesmit, akkor inkább futát….
Igen, most erről is írni fogok pár sort, most jön az a két kategória ami miatt lehet néhányan furcsán néznek rám, vagy inkább tovább sem olvassák. (Bár ennél sokkal betegebb dolgok meg fétisek is vannak szerintem, ami meg nekem sok :D)
!!!!!!!
Na legyen akkor először a futa. A futa egy fantáziaszülemény, ami a valóságban nem létezik, vagyis nem úgy ahogy így sokan szeretik. Ugyanis sokan tudjátok - van, aki nem - hogy ennek a lényege nem más, mint nők, akiknek alul a lábai között pénisz csücsül nem pedig lyuk tátong. x) (Néhány esetben pedig punci és farok is.) Nah tudom, tudom…. had fejtsem ki előbb ezt. Ugyanis azért kitaláció ez az egész, mert a valóságban nem léteznek futa lányok. A valóságban maximum egy átoperált férfi lehet “futa”, de az meg…nagyon más. Én olyat nem bírnék nézni, csakis 3D-ben vagy max animében nézek ilyesmit, mert azok tényleg nők. Egy férfi ne akarjon nő lenni és fordítva, vagyis jó lehet ha az minden vágya, csak azt ne előttem csinálja, amit. Én nem szólok bele senki életébe, lényeg az hogy én csak így nem valós formában nézek ilyet amikor nézek. És hogy miért?Szerintem ennek nagyon egyszerű oka van! Sok férfi szereti, van aki undorodik tőle. Akik imádják, valószínű azért (gondolom én) mert ugyanúgy két nőt látnak együtt csak így az egyik ténylegesen meg is tudja dugni a másikat ehm. És ha meg soloban van, akkor meg ugyanaz hogy egy nő kiver egy farkat, a szóval lényeg ugyanaz csak nem kell nézniük benne még egy fickót is. És hogy én, mint nő, miért szeretem? Hát az egyértelmű, hogy főleg azért, mert ebben is vannak szép merev szerszámok meg úgy hiszem talán az ugráló mellek a herékre emlékeztetnek. Szerintem ezért. Ugyanis ilyenkor nem magát a nőt nézem benne, hanem mint egy normális hentainál vagy filmnél ugyanazt. Hogyan kefélnek meg egy puncit benne xD Illetve magát a szerszámkulcsot. Nah ezt szebben nem lehet mondani :P
Még mindig itt vagy és ezt olvasod? Wow! Oké, akkor most kösd fel a gatyát, mert két férfiról fogok beszélni. (bár lehet a futa után ez már lightosabb :D) Erről akartam egy teljesen külön posztot írni, úgyhogy lehet megpróbálom rövidre fogni, hogy abba is maradjon majd valami. Röviden hmm..
Nőből vagyok → egy pasi: ohh nem rossz ;)…. két pasi: mhh mhhh yes please!
Igen, a lényeg ugyanaz mint amikor srácok leszbiket nézegetnek, csak megfordítva. Egyébként én sem bírom mindet megnézni, sőt ezt a kategóriát elég erősen szelektálom, mert itt aztán nagyon sok olyan van, ami enyhén szólva borzalmas. Általában valami olyasmit szoktam ebből nézni amiben két heteró van, mert az ilyen csajos nyögésektől, megnyilvánulásoktól rosszul vagyok. Ha már két férfit nézek, akkor legyenek is azok :D És ez vonatkozik valós vagy 3D-s re is, hogy nem szeretem ha olyan lányosabban van beállítva az egyik, mármint hogy mondjam. Az olyan nagyon nee, akkor már inkább nő legyen helyette. Szóval valójában ez is inkább fantáziakép, mert azok a lányok akit ilyet néznek bármilyen formában (bár nem mindenki) de én speciel két férfias férfit szeretek így látni és a melegek között az életben szerintem nagyon más a helyzet, szóval pont ezért ez sem valós. Ezért ebből vagy ilyen rendezett dolgot nézek vagy 3D és persze ezekből is válogatva, de ritkábban, mert keveset találok benne olyat ami bejön.
Bár emlékszem elsőnek fura volt látni a..szóval a legnagyobb történést, főleg hogy én nagyon nem vagyok análpárti. De olyankor ált másra szoktam koncentrálni, arra hogy most megint egy jó hapsit látok dugni xD. Bár ezen kategórában nem éppen ez szokott annyira felizgatni, hanem sokkal inkább ahogy látom őket csókolózni, egymás testét csókolgatni. Meg legjobban ahogy az egyik leszopja a másikat. Nah hm azt már elég sokáig el tudom nézni P_P Bocsánat, de ha már őszinte vagyok… :P Bár ha már idáig kibírtad, akkor nyújthatom is át a serleget vagy nem tudom mit, mert itt már vége is. (Majd ha erről a témáról fogok még írni akkor azt majd nagyon gyorsan átgörgeted, vagy már el is hagyod a tumblr-emet/bloggeremet xD)
Milyen gyakran nézel pornót?
Eléggé változó, de ha nézek akkor néha gyorsan találok olyat ami oké és akkor az elég, máskor meg elég sok videóba belekattintgatok, nézek mire elég lesz.
Mi alapján választod ki a videót?
Hát mint szerintem mindenki más kb úgy ikonkép, vagy mi is az pillanatképek alapján. Pl szoktam azt nézni, hogy milyen szemszögből vannak a dolgok, mert van ami nem eléggé jó, meg vannak olyan nézőpontok, amit különösen szeretek és az sokszor instant klikk .D
Ez persze kategória függő is. Pl egy olyannál, amiben nincsenek fiúk ott inkább azt hogy milyen szögből van, mert úgysem a csajszi arcát stb fogom úgy nézni, hanem van e elég rálátás arra amire kell.
Amiben viszont van, ott az alapján szoktam választani, hogy tetszik e benne a pasi, mert úgyis rá fogok koncentrálni :D Itt viszont sokszor megszívom, mert van hogy alig mutatják, csak deréktől lefelé :( Néha nem is foglalkozom vele, mert nincs kedvem annyit keresgélni és akkor nézek egy olyat amiben szegény hapsik el vannak vágva xD De amikor pl egy ilyet nézek és egy rövid időre feltűnik benne valaki, aki annyira…<3 akkor csak idegesít hogy miért nem látszódik belőle több. Szinte sírni tudnék :D Miééééért? Pedig annyira szexi. És kivágják belőle neeeeee, ez olyan idegesítő.
Vannak kedvenc pornószínészeid?
Hát.. nem igazán mondanám. Általában random nézelődök, Persze van 1-2 aki bejön, de mivel nem úgy szoktam rákeresni videókra, hanem inkább kategóriákra van akiknek még a nevét sem tudom. Van egy színész akit régebb óta láttam már, benne pl az tetszik hogy olyan kedvesen bánik a nőkkel, vagyis nem tudom egyszer nem láttam még hogy olyan nagyon durva lett volna, szóval úgy érzéssel csinálja amit csinál és ez olyan cuki :)
Aztán volt még néhány akire úgy felcsillant a szemem, de olyan is, aki meg nagyon jól néz ki, de amikor rákerestem filmjeire, akkor meg legyintettem az egészre. Mikor megláttam hogyan nyal és akkor azt mondtam, hát ez azt sem tudja mit csinál. Meg olyan semmilyen volt, inkább csak mint aki úgy dug egyet aztán kész, de semmi olyan nincs benne ami megfog. Jól néz ki és annyiban kimerül az egész, nem több annál, vagy legalábbis amit a kamerák előtt csinál.
Azt szeretem még amikor valaki így több arcát is megmutatja, jó persze azért megmondják neki hogy mit hogyan, de hogy több szerepben is látom. Azt hiszem tavaly találtam rá egy ázsiai hapsira, aki régebb óta amerikában pornós lett, de jól is csinálja. Vagyis hát az első amiben láttam, az annyira szenvedélyes volt, hogy akkor mondtam hogy úristen ki ez :D És aztán még találtam 1-2 másik olyan finomabb videót, pedig olyat ritkábban nézek, de azon kész voltam. Aztán később láttam kicsit más féléket is tőle, de azokkal sem volt bajom egyáltalán.
Nah szóval nincsen igazából olyanom hogy én most csak xy videóit nézem vagy minden hónapban vagy ilyesmi.
Valós vagy 3D?
Mindkettő! Nem tudnám szétválasztani. Mindkettőt ugyanannyira szeretem nézni és ugyanannyira felizgat ha olyan.
Lassan integethetek a 600. követőnek! Sziaa :D o/
Vajon nem néztek most rám hülyén azok miatt amiket ebben a posztban írtam? Hát akárhogy is, őszintén írtam és nekem csak ez számít :) Akinek nem tetszik az majd lelép!
Izgis napot! .)





Az írásod alapján azt kell mondanom, hogy jó ízlésed lehet a pornóhoz :)) Én a kifejezetten "életszerű" szexet szeretem nézni ahol el tudom hinni azt, hogy a szereplők tényleg egymásért csinálják és nem csak ilyen unalmas kamerának megjátszott műdugás az egész. Az a halálom amikor a csajnak csak félig tolják be, mert úgy többet lát a kamera... A szart; be kell tolni tövig és az legyen a szexi, hogy látom ahogy a csajt elönti tőle a kéj :D
VálaszTörlésHát igen, sokkal jobb, ha nem megjátszott. Rendezett pornóban is akad jó, de a legjobb amikor tényleg látszódik az igazi élvezet. No meg rendezett pornókban (tán) többször jellemző a felesleges erőszak, mármint ami már sok tud lenni. Persze bizonyos pontig kell és jó, de amikor már nézni is rossz hogy mit csinálnak azzal a nővel hát azt már inkább kikapcsolom.
Törlés