Üdv a Pornhub-on!


Nos, ismét itt vagyok egy kis random irománnyal. Képzeljétek, valahogy rászántam magam, hogy regisztráljak a Pornhubra. És hogy miért?? Mindjárt elmondom.
Korábban írtam arról, hogy szoktam 3D-s  erotikus jellegű képeket csinálni, amit majd itt is meg fogok osztani.
**Még mindig tervben, de a sok követő miatt úgy éreztem stílusosan kéne ezzel kijönni ;) Így majd kaptok egy újabb szextörténetet és mellé megosztom majd a másik blogot/ oldalam ahova feltöltögetem a munkáimat, illetve ami lesz még.  Szóval összekötöm a kettőt, van aki a képeset ismeri és ezt még nem :) **

Nah vissza a témához. Szeretném terjeszteni amiket készítek és igazából csakis azért regisztráltam, hogy ott is megosszam a képeimet, mert hát ugye hol máshol néznének ilyeneket, ha nem egy pornós oldalon? (Illetve hát hogy néha nézzek pár videót, ahogy azelőtt is)
Hiszen tudom, én is szoktam nézni ilyen oldalakon 3D-s tartalmat is, mondom akkor hajrá!
Regisztráltam is, úgy itt-ott kitöltöttem a profilom, persze ott is álnévvel, a másikkal amit használok. Aztán felraktam kb 3-4 képet (3D-s, nem magamról) és mondom jó, most akkor lelépünk. Másnap ránézek… valami 48 bejelölés, meg nem tudom én hány üzenet, meg feliratkozó.. ööö.. mi van?!?!? :OO
Mondom okéé… eléggé hihetetlen volt, soha semmilyen oldalon nem jöttek ezen még ilyen gyorsan. Hát ebből is látszik, hogy nem szoktam pornós oldalakra regisztrálni. Számomra meglepő volt, de azóta is, folyamatosan érkezik mindenféle felkéréstől kezdve amit csak el lehet képzelni.
Kicsit azért rosszul is érzem magam, hogy sokan ugye mást szeretnének, elvégre ki az a hülye rajtam kívül aki azért megy fel pornós oldalra hogy csak képeket rakjon fel virtuális dolgokról? :D Nem ismerkedni akartam.
Persze jó is, rossz is egyben, sokan írtak, hogy jók a képeim, ami nagyon-nagyon jól esett, olyannyira, hogy tisztára izgatott lettem! Mármint nem azért mert hogy sok pasi bejelöl, hanem hogy amit felrakok az tetszik nekik, izgatónak találják, amivel te órákig dolgozol. Hatsz másokra, ez eszméletlen jó érzés!!! Mint ahogy tőletek is nagyon jól esett olvasni pozitív visszajelzéseket a fantáziáimmal kapcsolatban!  ( nah először azt írtam olvadok… olvadok a pozitív visszajelzésektől :D)
Nyilván nem csak ilyen dolgok miatt írtak rám, de érdekes….
Had meséljek pár dolgot, amiket eddig tapasztaltam. Először is leszögezném, hogy arra számítottam, hogy a kutya se fogja megnézni a profilomat. Arra meg pláne nem, hogy nem csak “az” miatt írnak rám. Kellemesen csalódtam, hogy nem csak kanos, szexchatre váró fiúk vannak, hanem beszélgettem néhány tök jófej fickóval is :) Nah kezdjük a másik oldallal, utána rátérek a fun-ra.

Azok, akik ugye szexchatelni akarnak, írogani, beindulni. Hát nem győztem visszaírni, hogy én nem ezért vagyok itt stb stb. Általában hasonló szövegek, de azért volt olyan amire felkaptam a fejem pl:
szia, lenne egy őrült ötletem! lennél a sugar baby-m? :) elintézem hogy elrepülhess hozzám Miamiba és aztán ott vár majd a nemtom milyen fürdő meg a többi és csináljunk együtt videót meg képeket….. öhh, hát erre inkább nem írtam vissza semmit x) Azért ne egyék forrón a gyümölcslevest!
De akik akartak valami beindulós chatelést, nekik is kulturált módon írtam vissza, habár erőszakoskodóval nem találkoztam (még). nem akarok én senkit megbántani, csak tudják hogy nem akarok én semmi olyat.
Nah egyébként…. amiket csinálok abban nem csak sima felállás van, hanem leszbikus tartalom is. Azt én elsősorban fiúk részére csinálom, illetve hát annak akinek tetszik. Eddig 2 leszbikus lány vett fel, mindkettő szép egyébként, de hát én a fiúkhoz vonzódom. Nincs amúgy bajom velük, én nekem sosem volt problémám sem a melegekkel, sem a leszbikkel, nem a szexuális beállítottságod adja hogy milyen ember vagy :) Nah szóval az egyikükkel nem sokat beszéltem, de a másik írta, hogy szeretne tőlem valamit. Válaszoltam is, hogy én a pasikra bukom (meg a profilomon is kint van), de akkor tovább írt, hogy de akkor nem lesz semmi. Hát mondom nem akarom megbántani, de nem. És erre azt írta, hogy miért nem próbálom meg, ha kinyalna akkor másképp gondolnám. Hát jó… azért ezt hadd döntsem el én x)
Sosem cserélnék le egy pasit! Imádom a borostát, a férfias vonalakat, az erős karokat, a mély hangot a többi meg aztán…huhhh ;)
Most így hirtelen ezek maradtak meg, de volt még pár érdekes. Mondjuk annyira nagyon kirívó nem, de ki tudja ki jön még xD

Na és amikor átmegy komolytalanba:
Mókásnak találtam, hogy egyesekkel még csak szóba sem került semmiféle szexi téma! Sőt, csak elökörködtünk :D Csak ültem a gép előtt és vigyorogtam magamban. Volt akiknél én kezdtem el a poénkodást, más meg a profilom alapján viccelt valamivel és abból kerekedett ki valami. Mondom ilyen nincs, hogy itt vagyok egy pornóoldalon és itt mókamesterkedek emberekkel :DD De tök jó volt, komolyan élveztem hogy ilyen oldalon is lehet akármilyen hülyeségekről beszélgetni, nem mindenki csak arra megy.


Néhány példa random hülyeségekre (nem vagyok normális :P):
– Alapból ha nem állítod be a korod, az oldal azt írja 18 vagy…gondoltam beállítom a legrégebbire az évszámot, ami csak van, de hónapot/ napot nem.  De így meg nem mutatta, nem baj mondom, pedig így 200 éves lettem volna. 18-at mutat, hát én meg odaírtam a profilra, hogy nem vagyok én 18, 200 vagyok, egy vámpír! :3
Na erre volt is aki úgy köszönt rám, hogy szia vámpír!
Aztán elkezdtem arról írni, hogy milyen jó hogy este van , most sokáig elleszek a sötétben. Aztán erre írta, hogy de mindjárt reggel van, mondom nem, mert itt most múlt éjfél. Sok időm van, aztán ezzel ment tovább a duma.

– A legtöbben a farkukról, mellükről stb raknak ki képet (vagy arc) hát valaki csak egy painttel rajzolt kis avatart tett ki, amire van írva, hogy “dic pic”. Ő csak bejelölt, nem írt semmit, de nem bírtam ki, hogy ne írjak rá, hogy jó az avatarod! értékelem a kreativitást :D bár azért jobb lett volna ha még rajzol is rá valamit xD akkor aztán tuti befutó hehe

– Valakinek egy béka van kitéve és bejelölt. Nah rá is írtam mi járatban van itt? Csak nem azt a lányt keresi aki visszaváltoztatja? :o Erre kérdezi: honnan tudtad? Mondom azok a nagy békaszemek mindent elmondanak :) Aztán ilyen vonalon ment tovább a chat. Persze én le “kicsi békáztam”, nyilván poénból, aztán kiderült, hogy majdnem 190 centi, de cuki xD

–Más is úgy köszönt rám, hogy szia vámpír! Mondom szia, te ember :D Ránéztem a profiljára, egy búváros kép van kirakva. Kérdezte, hogy vagy? Mondom én jól és te hogy bírod odalent a víz alatt? Aztán írta, hogy cápa is van odalent, mondom akkor szia neked is cápa! :D Aztán meg írta hogy a víz alatt van valami világháborús hajó, mondom nézd meg hátha van ott valami kincs :) és így tovább és ez egy pornóoldalon xDD

Nah el lehet baromkodni ilyesmikkel, de összességében érdekes én amúgy nem tudok mit kezdeni ennyi emberrel, annyian írnak, hogyha leülök akkor órákig nem szabadulok mert én hülye mindenkinek válaszolok még ha nem is egyből.
Nyitva a Pornhub meg a tumbli, ott is írnak itt is, de PH-n annyian, hogy követni nem lehet x/ Mert én vagyok olyan hülye hogy mindig mindenkinek válaszolok, akkor is ha bunkó. Mindig is ez volt bármilyen oldalon. Általában nem egyből, de vissza szoktam akkor később, vagy napok múlva, mikor hogy.

Nos, hát nincs egyszerű dolga annak, aki nem akar semmit se annyira egy ilyen oldalon mint videót nézni néhány alkalommal, meg feltölteni ezt-azt. Már ha olyan lelkiismeretes az a valaki, hogy próbál visszaírni és kedves lenni. Néha amúgy belegondolok, hogy mi is bennem ez a kettősség. Érdekel az erotika meg minden persze, de ugyanakkor meg nem fekszem össze senkivel csak úgy, nem vagyok pasifaló és nem szeretem mutogatni magam. Mármint azt csak annak szabad, aki érdemes rá, aki közel áll hozzád :) Vagyis én úgy vagyok vele, hogy nem tenném ki magam semmilyen oldalra, akármennyire is rám jön valami erős szexuális vágy. és nem megyek fel oldalakra, hogy random(!) valakinek küldözgessek ezt-azt. (Jó ok, régebben 2 alkalommal volt szexchat/kamerás történet, de attól még nem szoktam rá erre, annyi slussz: Azokat a valakiket régebbről, kicsit jobban ismertem de csak netről. Beszéltem velük általános dolgokról, aztán később alakult úgy. Csak írogatós szexchat azt meg… régen többször megesett, de már nem nagyon szoktam ilyesmibe belemenni. Elég ritka.)

De végül is ez miért lenne rossz? Nem mindenkinek ez a célja az oldalon, van aki csak videókat néz, biztos van olyan is. Sőt volt, akinek írtam erről hogy ezért sem akarok belemenni semmibe és ezt értékes tulajdonságnak tartotta, ezt mindig jó hallani/ olvasni egy férfitól hogy lát ebben szépséget, hogy nem adod magad oda bárkinek. Hát ez van :)

Nah de persze nézelődni attól még lehet, mindent a szemnek, vak nem vagyok ugyebár :D Hát mit ne mondjak ,azért vannak szexis pasik Pornhubon rendesen, de nekem eszembe nem jutna semmi komolyabb. Mármint ha ismerkedni akarnék, akkor azt tuti nem egy pornóoldalon kezdeném el, nem tudom. Lehet csak én vagyok, de nekem valahogy ez olyan idegen vagy nem is tudom hogy mondjam. Lehet ott nyálat csorgatni persze bőven, de kövezzetek meg: én akarom magamnak felfedezni a férfit, ne egy pornóoldalon lássam hogy rak fel képeket a farkáról. Szép meg minden, de az jobb ha én bontom ki a meglepit, teljes egészében, rétegekben, ahogy jobban megismerem és közelebb kerülök hozzá. Lehet ez valaki szerint nyálas, de nem érdekel!
És amúgy csak engem zavar vajon, hogy csak altáji képeket látok nagyrészt? Én az arcát akarom látni basszus! Mondjátok, hogy hülye vagyok, de az olyan profilok engem sokkal jobban érdekelnek. Ahogy látok egy helyes arcot és akkor mindjárt átértékelődik a helyzet. Persze érthető ha egy ilyen oldalon valaki nem mutatja az arcát, mint ahogy én sem, csak részben kitakarva (csak egy válltól felfelé képet raktam fel mint akár itt a profilképem).


Egy kanadai sráccal beszélgettem el hosszabban. És pont az tetszett benne ahogy rám írt, hogy nem pornós dolgokról írt, meg ilyesmiről hanem általános dolgokról beszéltünk. Jó persze célzott rá, hogy azért érdekelném, de abszolút úriember volt és ez olyan aranyos :) Ezt sokkal többre értékelem, mint a nyomulást, ez így sokkal vonzóbb szerintem. Szimpatikusnak találtam, jó aztán később,amikor általánosságban beszéltünk arról hogy kinek mi vonzó a másik nemben, akkor néhányszor kijavított hogy a “he” vagy “man” helyére az ő nevét írjam, jaj mondom xD De csak mosolyogtam rajta. :)

És ha már a vonzó, finom dolgokról írok, akkor most be kell biggyesztenem ide egy rövidke részletet egy koncertfelvételből, mert szerintem nagyon dögös! Igazából nem történik semmi komoly, de mégis szerintem nagyon szexi :)) - (addig a részig akartam amíg be nem jön a többi táncos .. utána már más) de én ilyen helyzetben már olyan lennék, mint egy kazán…
és amúgy kár, hogy az egész szám alatt nem ez megy, mert el tudnám még nézni ahogy vonaglik rajta az a srác :P valahogy megbizserget ez a helyzet kicsit, ezek az óvatos mozdulatok, de mégis van benne szenvedély *sóhaj*  hááát én nem csak a hátát simogatnám x)
https://youtu.be/ulhcL1b69Ig?t=11sAmúgy néha kicsit tudom irigyelni azokat akik ilyen nyugodtak tudnak lenni ( jó ez színpadi produkció, de akkor is, nálam előfordul, hogyha valaki nagyon közel jön hozzám, aki úgy ránézésre bejön vagy pl megfogja a vállam akkor van, hogy elkezdek remegni kicsit xP …. amikor zavarban vagyok akkor van ez így, de így jön ki rajtam ha nagyon izgatott vagyok)
jah és ez még csak ha egy jó pasi van ott, nem ég mikor néhány koncerteken egy csokornyi helyes alak között táncikálnak, én szerintem összeesnék xD
(Na jó ez mi már? :DD sütis verzió https://youtu.be/Kgl1-u4FXJc?t=5s)

Na szóval összegezve érdekes, és hatalmas oldal ez, jóval, rosszal, mindennel, de egy biztos, itt nem maradsz észrevétlen :D Csak úgy ömlenek az üzenetek és majdem minden második kérdés az, hogy milyen pornót nézel? Hogy milyen? Na ez is egyszer egy poszt lesz….

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki vagyok én?

Új imádott játékszer: A második dildóm

Az eddig "rejtett" hanganyagaim bejelentése