Gyakran ismételt kérdések (1. rész?)
Hol
is kezdjem? Érdekes, hogy mióta kiírtam hogy lesz GYIK meg jöhet
kérdés, minta jóval kevesebb jött volna. Persze vannak amiket még mindig
megkapok 800x, de most próbáltam emlékezetből összeszedni ezeket, meg
amit felírtam.
Ha úgy alakul, akkor kibővítem még:Hany éves vagy, hogy hívnak, merrefelé élsz?
Na ezek azok a kérdések, amikre nem válaszolok :) Tudjátok pont ezért jött az X, a névtelenség, hogy ne kelljen felfedni magam: így lett az Ixxy. A PGH (Perverz Gamer Hölgy) meg azt hiszem ez után jött, hogy dióhéjban magába foglalja ennek a szöveges blognak a témáját, lényegét.
Jah ilyen kategóriás kérdésekből 1-re szoktam válaszolni :D - Milyen magas vagy? 163 cm. Kék szem, barna haj, slussz.
Láthatok még képet rólad (az avataron kívül) /megmutatod az arcod?
Nem! Csak az avatar, meg max 1-2 kép szerepel néhány oldalon, de az is kitakart arccal. Nem szándékozom felfedni magam.
Miért kezdtél bele az írásba?
Nagyon egyszerű: csak gondoltam kiírom magamból a gondolataimat. Sokkal jobb érzés, mint magamban tartani. Talán nem is tudom ezt elmagyarázni, de van amikor néha majd szét tudnék robbanni belülről, de nem tudom hova kiadni ezt, hiszen érzékeny téma. És gondoltam névtelenül nyugodtan lehet gépelgetni néha napján. Viszont álmomban sem gondoltam volna az elején, hogy ezeket majd bárki is elolvassa, megtalálja, illetve nem is az volt vele a célom, csak úgy belekezdtem. Nagyon meglepődtem ahogy egyre többen rám írtak, örömmel olvasgatták a posztjaimat. Ugyanakkor persze jó érzés is :) Már ez elején voltak a fejemben ilyen történeti dolgok, csak nem nagyon mertem rögtön belevágni. Pedig aztán azt szeretik sokan görgetni.
Mi izgat fel?
Egy magas (számomra) helyes pasi, aki szenvedélyes és az ágyban szeret dominálni. Az, ha valaki tekintetében van valami „rossz” és ha kicsit keményen bánik velem. A kötözés, bizonyos maszkok, egyenruhák egy férfin (az öltöny sem rossz :P). Amikor kicsit lekezelően bánnak velem szex közben. Szexi férfias nyögés….most röviden legyen elég ennyi.
Milyen férfira vágysz?Hát az előző kérdésben benne van egy része, de az inkább szexszel kapcsolatos. Viszont hogy úgy belsőre, meg személyiségre. Hmm, hát elvileg az lenne számomra az ideális, ha hozzám hasonló beállítottságú lenne. Vagyis gamer, nem bulizós, nem iszákos. Valaki aki nem szereti a nagy felhajtást, és aki elfogadja hogy visszahúzódó vagyok és nem akar rám erőltetni semmit. Nah és ez a nehéz, mert a legtöbb embert borzasztóan zavarja, hogy én szeretek elbújni a csigaházamba. Sokszor ki akarnak ráncigálni, a többség pont ezzel romba is dönt mindent és még jobbam magamra zárom az ajtót x) Szóval aki el tud viselni egy barlanglakót. És ez még csak egy része. Ott van még az is, hogy aki házasságot és gyereket tervez azt nagy ívben kerülöm ha kapcsolatról van szó. Jah és ha ezek talán megvannak :D akkor még legyen velem őszinte és megbízható. Lehessen vele bohóckodni, mert én nem tudok teljesen komolyan élni. Kb ennyi. De ha valakiben sok minden megvan, jól elvagyok vele és külsőre nem jön be, akkor nem tudok elképzelni semmit, de szerintem ez alap. - mindenkinek más a szép. Ha nem érzel valaki iránt vonzalmat, akkor agyon van csapva az egész. (Ezért sem értettem sosem ezt a friend zone baromságot…. neked is ha nem jön be valaki, akkor persze hogy soha a büdös életben nem akarsz tőle úgy semmit, hát nem? Az más kérdés, ha valaki ugrál a barátság, meg a “fun” között)
Milyen pornót szoktál nézni?
Ritkán van hogy soft/romantikus, de általában belepörgetek a lényegbe és a keményebb dolgokat csekkolom, mármint…. :D ha be vagyok indulva akkor azt akarom látni, hogy jól nyomják az ipart xD Szóval hardcore, lehet valamiféle bdsm, gangbang akár. Meg aztán persze solo férfi gyönyörűségek :P vagy épp ázsiai filmek, néha 2 pasis is, de abban nagyon sokat kell válogatni hogy legyen olyan ami jó. Meg persze ahogy sok más nő is, néha leszbikus is (bár azt elég ritkán), de az inkább amiatt AHOGYAN csinálják. Nem azért mert 2 nő :) Jah és a femdomot kihagytam, az is tud izgatni. Meg persze ezek kombinációi valós és 3D-s kiadásban is. A hentai se lenne rossz, ha nem lennének sokszor olyan rövidek a jelenetek. Nah és van olyan is hogy futát nézek na bumm :P
Melyik a kedvenc pózod?
Hát, én a kényelmes dolgokat szeretem szex terén is, szóval semmi extrém. Nagyon jól elvagyok a kutyapózzal (bár ott az nem csípem annyira, hogy a partneremből nem látok nagyon semmit), meg azt szeretem még pl nagyon amikor asztalon/ fotelban, valamire fel vagyok ültetve és.. na onnan már mindent szépen látni, amit csak akarok :) Igazából nem is olyan fontos, a lényeg hogy kényelmesen el tudjam engedni magam és kiélvezni a helyzetet.
Fantáziáltál már valaha „melegekről”? (mármint hogy 2 JÓ pasi van együtt)
Hát ez alap :P Esküszöm egyszer bővebben írni fogok erről a témáról, de most rövidre fogom: van a témában olyan kép/ videó ami izgat valóban, viszont ezt ritkábban nézem, mert nagyon sok benne a rossz, ízléstelen, borzalmas ocsmányság. Két férfias, szép pasit persze szeretek nézni, de ha átmennek nőbe meg úgy nyávognak, na attól rosszul vagyok. (Meg amikor női ruhát vesznek fel femdomban :S) Ezért is ez inkább fantázia, de igen van olyan amit szeretek, régen kezdődött ez már és a mai napig nem mondok neki ellent, ha tényleg igényesebb és izgató. :))
Milyen játékokat játszol?
Hátöö sokfélét! Pl lehet akció, vagy akció-kaland, FPS vagy TPS, RPG, platformer vagy kisebb nyomokban tartalmazhat puzzle elemeket. Igazából amit általában nem szeretek: stratégia, sport, moba és minden ami Pvp (bár ebből van ritka kivétel).
Szerintem nem az a lényeg, hogy egy játék mikori, hanem hogy maga a gameplay érdekes e, a grafika nem elsődleges. Egy retro , régi klasszikus lehet akár jobb is mint egy mai játék. Szóval vegyes felvágott, lehet némileg horror de ugyanakkor valami cuki, vicces játék is le tud kötni ha van benne tartalom és jó szórakozást nyújt. Jah és mint ahogy sok minden másban ebben sem vagyok tömeg követő. Vannak sokszor agyonhájpolt játékok, hát én azt játszom ami érdekel és általában nem olyan játékok amik top listában vannak épp. Arra is van példa hogy évekkel később kezdek csak neki egy akkor már 1-2 éves játéknak. Nem szoktam nagyon ugrani a legújabb címekre.
Kedvencek? Néhány példa: Wizardry 8, GTA4, Saints Row, Far Cry 4, Mass Effect, Jazz Jackrabbit 2 xD…Avp2 stb
Igen, mint mondtam a grafika nem olyan fontos egy játéknál….de attól függ, mint nézel benne :D
Honnan jött ez az egész 3D-s képszerkesztős dolog, mit szeretsz benne?
A játékok iránti rajongásom hozta magával, hogy elkezdjek én is pózszerkesztő programokkal babrálni. Kb 4 évvel ezelőtt kezdtem el, örömömet leletem benne, hogy megcsinálgatom vele a saját kis fanartjaimat, de akkor még nem pornós témában. Természetesen az erotikus fanartok, képek mindig is bejöttek a játékvilágból is (már ha olyan karaktert ábrázol), így hát idővel én is eljutottam oda, hogy oké, ez már megy. Akkor most próbáljuk ki hogy meg tudnám e csinálni mondjuk John Shepardot ruha nélkül leszíjazva (nyeheheh), vagy mondjuk hogy Leon Kennedy valamelyik Resident Eviles csajt nyalja és így tovább. Bár a mai napig készítem azokat a képeket is néha és mellette megy ez a pornós vonal is.Hogy mit szeretek benne? Hát azért ma már elég szép karaktereket tudnak csinálni 3Dben is, van azért látnivaló :))
A képeid/ írásaid a vágyaidat ábrázolják?
Is-is! Az írásaimban - már ami fantáziasztori - ott egyértelműen csak a vágyaim dominálnak. A képeknél vegyes, van ami a fejemből jön, van amit más kép alapján készítek el (de ugyanakkor tetszik), meg van amit inkább csak fiúknak (pl a 2 csajos képek). De többsége az olyan amit én is szeretek, igen.
Képszerkesztés alatt elő szokott fordulni, hogy beindulsz?
Hát sokszor megesik, hogy még pózszerkesztés alatt nagyon megtetszik egy helyzet. Vagy amikor már némi ehm váladékot festegetek a képre, akkor bizony nehéz megállni, hogy ne nyúljak az asztal alá, bár van amikor nem is bírom ki xP. Szóval igen, izgatnak azért engem is :D Némely esetekben félben is marad a munka.
Hogyan lehetséges az, hogy félénk vagy de ugyanakkor meg ott van ez a másik oldalad, amiről olvashatunk?Mindenki személyisége több részből tevődik össze. Főleg azoké, akik félénkebbek és nem merik kimutatni az igazi énjüket minden helyzetben, hát főleg nem ebben :D Én gyerekkorom óta visszahúzódóbb, szégyenlősebb típus vagyok a mai napig. Olyan szinten, hogy könnyen zavarba lehet hozni és sokszor olyan helyzetekben is tudok “parázni” meg izzadni ami másokból nem váltana ki mondjuk szégyenérzetet. Az életben ha valaki tetszik akkor általában nem nagyon tudok a szemébe nézni, mert baromira zavarban vagyok és nem is szeretek ilyenkor kezet sem fogni, meg ilyesmi, mert úgy izzad a kezem hogy szörnyű. Ha meg megfogja a vállam csak úgy hogy még abszolút nem kerültem közel hozzá, akkor képes vagyok remegni xD Persze nem úgy mintha rohamom lenne, lehet csak én érzem, de rossz tud lenni. Én úgy működöm, hogy az elején baromira félénk vagyok annak irányába akiért odavagyok. Sosem tudtam megtenni az első lépést, azért is neten keresztül lettek régebben kapcsolataim. Aztán amikor közeledik felém az illető, lassan-lassan feloldódok. A másik oldalamat valójában annak fedem fel teljesen gondolatban ÉS fizikai formában, akivel oda jutok hogy…A nevemben a perverz szó nem arra utal, hogy mindenkivel összefeküdnék, sőt! Pont ellenkezőleg, De! Amiket írok, amiket szeretek , amiket csinálnék azt csak olyan embernek adom meg fizikálisan/lelkileg, akit tényleg igazán szeretek. Igen izgatnak azok a dolgok, amiket leírtam a történetekben persze hogy igen! De attól még nem dobom magam oda senkinek, csak mert épp rám jön az érzés. Szóval igen a félénkség az amit többen látnak és ez, amiket itt írok az az oldalam aki felszabadult és könnyedén mutatja meg a másik oldalt, persze így írásban könnyű :)
Nyah, majd szerintem lesz még bővítve ez a GYIK, most egyelőre ennyit írtam meg. Majd ha lesznek még oylanok, amikre válaszolok, akkor hozzácsapom.
Ennek pedig majd csinálok egy menüpontot felülre (bár nem nagyon látszódik a “fantáziatörténetek” sem).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése