Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2018

Hova tűntem?

Sziasztok! Jó ideje nem jelentkeztem semmiféle poszttal (csak átpakoltam ide az írásaimat, hátha innen nem vesznek el), nos ennek több oka is van. Az egyik hogy félretettem pár dolgot néhány hónapja hogy tanuljak valamit, így a képszerkesztést is lenulláztam a másik blogom is ezért pihen. Nos… idő közben rájöttem mikor elértem egy pontra, hogy ez nekem nem fog menni. Érzem, hogy erőltetés ez az egész (mármint az a bizonyos dolog, amit tanulgattam), szóval úgy vagyok vele, hogy inkább hagyom és visszatérek az eredeti tervemhez. Vagyis inkább maradok a nsfw képek kreálásánál, az sokkal inkább nekem való. Vagyis hát.. nem tudom valami olyasmit szeretnék csinálni amit szeretek is. Persze lehet mondani, hogy hülye vagyok, de én úgy működöm hogy amit kicsit sem szívvel csinálok, vagy nem érdekel a dolog, akkor abból nem nagyon lesz semmi. (Hiába lehet vele jó pénzt keresni) Szóval csak annyi, hogy nem tűntem el, nem haltam meg, élek meg minden, csak vergődök kicsit hogy hogyan i...

Farokmarkolászós gifek :)

Kép
Mhh....     

Napi kedvenc gif...

Kép
Szabin vagyok most, de nem csoda hogy így este 2 után már be vagyok álmosodva, hát ilyenkor már aludni kell. Jó éjszakát! Egy ilyen őrangyal vigyázhatna rám az este folyamán :P Igaz abból kevesebb alvás lenne, de azért el tudnám így viselni alatta :D

Vendégsztori - avagy a színpadon most....

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Villámposzt

Kép
Jó ideje úgy vagyok már vele, hogy valahogy semmi kedvem időt ölni egy kapcsolatba. Aztán amikor vagy másfél, két óra elmegy azzal hogy álmodozom, vonaglok egy sort, akkor azért néha belegondolok hogy mennyi időt el tudok ilyen “semmittevésekkel” tölteni. (Mert van hogy maszti nem lesz belőle csak olyan.. tudjátok az az idióta szitu amikor a filmekben a szerencsétlen béna szinglik egy “láthatatlan” valakit (= tárgyat vagy valamit ami épp jön pl párna vagy ilyesmi ) ölelget meg csókolgat kb xD Ami nem is annyira semmittevés, mert végül is valamilyen szinten az ember agya, fantáziája dolgozik, de igazából meg hát ez is egyfajta időpocsékolás háháh. Bár beszéltem egyszer erről egy külföldi sráccal, szóval akkor nem csak én szoktam csinálni, asszem megnyugodtam kicsit hogy nincs semmi bajom :P Máskülönben meg egy férfi annyi idő alatt már 3x lerendezne szóval érdekes belegondolni ezekbe a dolgokba :D Jó, de az igaz hogy mégiscsak kevesebb a gond vele, viszont így meg hát ...

Egyik alkotásom :P

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Villámposzt

Kép
Hm, az utóbbi napokban eléggé rám jött a “ nembírokmagammal ” pillanat így szakaszosan. Tegnap pl tök fáradt voltam, mikor lefeküdtem, de még vagy 20 percet ficánkoltam az ágyban :P azon képzelődve, hogy 1 vagy 2 férfi játszadozik velem. Épp csak hogy megőrüljek amolyan előjáték szerűen. Taperolás, csókolózás, nyelvek játéka, bökdösés… uhh.  De a mai napig nagyon izgat a téma, és sokszor belegondolok abba hogy képes vagyok e a mellek izgatásával elmenni. Viszonylag sokszor látom magam előtt a szituációt, de hát nem tudom. Mondjuk nem mintha ezen aggódnék egy olyan helyzetben, amikor épp falják azokat, de azért ez nekem valahogy egy ott lebegő achievement mindig :D Egy olyan dolog, ami nem feltétlenül lehetetlen, de bennem van egy érzés, hogy de jó lenne azt átélni. És igen, van olyan hogy engem ez jobban izgat, mint egy kültéri szex vagy nem tudom én, sokféle extrém dolog. De mint már korábban is írtam, ha sosem történik meg, akkor sem leszek csalódott, az az eg...

Pornónézési szokásaim

Kép
Mikor nézel pornót? Hát eleve olyankor, amikor rá akarok készülni valamire, már rá vagyok indulva a témára vagy van, hogy igazából nem is vagyok ráhangolódva, de valamiért mégis bele-belenézek, aztán utána meg jön a többi. Néha pedig ihletszerzésként, bár az inkább képekben, képekből képeket újraalkotni. Hogyan kezdesz neki? Általában már olyan állapotban ülök le a dolgok elé, hogy már nagyon kívánom és akkor csak úgy nyitogatom, keresgélem azt ami jó és a lényeghez ugrok egyből . Meg aztán olyan is van, hogy mondjuk csak képeket nézek/ találok pasikról és aztán ott leragadok, és az pedig úgy elindít bennem valamit és akkor keresem fel a bizonyos videós oldalakat. (De előfordul, hogy nem is ilyen céllal kezdtek bele csak aztán végül ez lesz belőle.) Apránként haladsz vagy egyből a lényeg? Nagy általánosságban egyből a lényeg ami érdekel, de néha van hogy jól esik ráhangolódni úgy, hogy nézek valami kis finomabb, soft-osabb témájú filmet. És akkor miközben olvadozok ott a ...

Miért jobb a pornó hang nélkül?

Kép
Most biztos sokan azt gondolják: hogy az ördögbe lehet bármiféle pornót úgy nézni hogy kinyomod a hangját? Hát egyszerűen úgy… két oka van annak, hogy általában így szoktam hozzá. Az egyik az, hogy amikor pl az ember nem egyedül van a házban akkor nem ajánlatos, mellesleg jobban hallod ha jön valaki. De ez a mellékesebb dolog, bár egyrészt ezért maradt meg így vagy max minimálisan vagy fél fülessel. DE a lényeg és a másik ok: mert véleményem szerint a szexfilmek hatalmas százaléka egyszerűen nézhetetlen ha nem lövöm ki azt a nyivákolást. De komolyan! Az agyamra tud menni! Most teljesen mindegy hogy a férfiakról vagy a nőkről beszélek mindkét oldalon van az a kategória amitől nem hogy nem indulok be de még ideges is leszek. Miért is? Van pl az a fajta film, amiben a nő szinte megállás nélkül csak sipákol, hogy “oh yeaah yeyeyeye-yeyey-yeyeyyeeah…ye-ye-yess…” és ezt úgy vagy 20 percen keresztül, már hozzávágnék valamit, hogy fogja már be kb. Meg azok az agyonjátsz...

Napi ázsiai gif...

Kép
Néztem ma pár videót, gondoltam csinálok belőle legalább egy gifet :P (Vagy 2-t). Ez most éppen japán vidi. ÁÁÁh ez annyiraa…. <3 <3 <3!!! - Csak tudnám mi az ördögnek cenzúrázzák folyton a filmeket? Végre van benne egy jó srác és akkor meg tessék :D Örüljek, hogy egyáltalán nem csak deréktől lefelé van benne végig. (Bár mangáknál meg fanartoknál bírom legjobban, mikor 1 mm-es rövid csíkot odatesznek, ami nem is takar semmit, de cenzúra..)

Random iromány

Kép
Tegnap este úgy volt, hogy lefekszem időben. Játékból ki is léptem -ok most már tényleg utolsó meccs -, de aztán persze neten meg leragadtam. Hányszor van hogy igazából semmi rosszat nem akarok én, csak elkezdek görgetni…és valahogy mégis oda lyukadok ki ahova elvileg nem is tervezem. Valahogy úgy szokott ez lenni, hogy vagy csak nézelődök tumblen vagy deviantarton vagy akárhol és egyszer csak meglátok valami képet mondjuk. De jó, ezt favoljuk, jó kis fanart na és az mi? És aaaz?  Oh na ez már nem rossz az már olyan dögös kategória,nézzük meg ezt a galériát még, és akkor ott úgy elveszek :D Arról nem is beszélve, mikor 2 hónapja hajnalig pasikat görgettem tumblren nem egy alkalommal >_< , mert találtam egy egész jó blogot és nem tudtam abbahagyni, végtelen görgetés, sosincs vége én meg… hoppáá…reggel 5…ehh, hülye vagyok én :P Előző este már nem is emlékszem honnan jutottam el oda, talán hogy válaszoltam üzenetekre és akkor a szemem elé került pár gif meg ilyesm...

Napi kedvenc gif...

Kép
Na egy ilyen srácnak nem lehet ellenállni :D

Alkotás közben...

Kép
Több alkalommal kérdezték már tőlem, hogy amikor azokon a 3D-s képeken dolgozom, akkor az van e hatással rám? Azt hiszem GYIKben is írtam róla, de hát sokszor megesik igen! Be tud indítani némelyik. Pl ma elkezdtem egy Far Cry-os képet csinálni és még csak épp a pózt állítottam be nagyjából, de már akkor kezdtem valami bizsergést érezni. Amikor pedig elkezdtem rajta húzni az ecsetet, meg javítgatni. Hát baromi nehéz volt megállni hogy ne… ez a nézés, meg ááááh! Én is elfogadnék egy Jasont a lábaim közé xD Itt még nincs is rajta plussz effekt - á la nedvesség -, de már így önmagában is nagyon nehéz volt nyugton ülni míg már vagy egy órája bámultam ezt szerkesztés közben. Hát aztán egy idő után már nem bírtam tovább. Twitterem:  https://twitter.com/missixxy

A második hanganyag

Kép
Mivel sok pozitív visszajelzést kaptam (még egy leszbikus lánytól is O.o, sőt olyanoktól is akik nem is értik a magyar nyelvet - wut?) , hát csináltam egy újabb fájlocskát. Remélem hogy okés lett, mert nekem nagyon rossz volt visszahallgatnom. Hát nyilván, ki imádja a saját hangját :D Egyébként nem tudom egyelőre, hogy van e értelme ezt csinálnom, szerintetek igen?? Csak azért kérdezem mert sok munka van vele, akármilyen hülyén is hangzik, meg lehet hogy nem valami hosszú, de minimum 8 óra elmegy egy ilyennel (lehet kicsit több is), mire írok hozzá valami kis szöveget, felmondom stb, összerakom. Szóval nem egy nap alatt csinálom, hanem több nap alatt tevődik össze és ugye felvenni meg nem tudok akármikor, azt hiszem lehet érteni mire gondolok x) Nos, íme itt volna: https://www.patreon.com/posts/masodik-16938395 És természetesen most sem ment elsőre. Néhány elbénázott pillanat, avagy kínai verziót csináljak e? :D hmm https://www.patreon.com/posts/bakik-2-16938446

Napi pasi...

Kép

Gyakran ismételt kérdések (1. rész?)

Hol is kezdjem? Érdekes, hogy mióta kiírtam hogy lesz GYIK meg jöhet kérdés, minta jóval kevesebb jött volna. Persze vannak amiket még mindig megkapok 800x, de most próbáltam emlékezetből összeszedni ezeket, meg amit felírtam. Ha úgy alakul, akkor kibővítem még: Hany éves vagy, hogy hívnak, merrefelé élsz? Na ezek azok a kérdések, amikre nem válaszolok :) Tudjátok pont ezért jött az X, a névtelenség, hogy ne kelljen felfedni magam: így lett az Ixxy. A PGH (Perverz Gamer Hölgy) meg azt hiszem ez után jött, hogy dióhéjban magába foglalja ennek a szöveges blognak a témáját, lényegét. Jah ilyen kategóriás kérdésekből 1-re szoktam válaszolni :D - Milyen magas vagy? 163 cm. Kék szem, barna haj, slussz. Láthatok még képet rólad (az avataron kívül) /megmutatod az arcod? Nem! Csak az avatar, meg max 1-2 kép szerepel néhány oldalon, de az is kitakart arccal. Nem szándékozom felfedni magam. Miért kezdtél bele az írásba? Nagyon egyszerű: csak gondoltam kiírom magamból a gondolataima...

Az első hangfájlra tett kísérlet... :P

Sziasztok! Ahogy ígértem…. bár megkésve, de meglett az a bizonyos audiofájl. Már korábban felvettem, csak igazából nem raktam fel. Igen, ez AZ a bizonyos dolog, ami fiúknak szól és nem tudom hogy mennyire gáz a hangom meg ez az egész. Néhány embernek már elküldtem, hogy tudjam kb mi a helyzet, fel merjem e egyáltalán rakni. Hát végül úgy tűnik, hogy igen. Magára a hangra nem volt panasz EDDIG, inkább néhány másik apróságra volt felhívva a figyelmem, majd igyekszem jobb lenni. Nézzétek el első szárnypróbálgatásnak. Így is eléggé féltem megmutatni bárkinek is, de ezen túl kell esnem. Csak hang, legalább nem lát senki, mondjuk ez segít. Ez csak egy amolyan próba, nem épp egy végigvitt történet, sarkos és hát van benne szóismétlés rendesen. De volt és van bennem azért para, meg tudok e felelni annak az elvárásnak, érdeklődésnek ami irányul felém. Hát remélem hogy kezdetnek nem olyan rossz : / Nah szóval, fejemre húzom a papírzacskót és íme, Patreonon lehet meghallgatni, oda...

Gyik, gyik...GYÍÍÍÍÍÍKKK

Kép
Oké, most már tényleg kezdem unni hogy századszorra is ugyanarra kell válaszolnom! Akit érdekel, írjon felém irányuló kérdést (akár note-ban, vagy privátban vagy bánom is én teleportálja hozzám :D, a leggyakoribbakat összegyűjtöm és válaszolok rájuk illetve azt ami mondjuk még esetleg belefér. - Már persze amikre amúgy válaszolnék) És onnantól kezdve ott lesz kibiggyesztve az oldalra. Meg csinálok egy valamilyen leírást magamról, aztán mindenki hagyjon békén, már kezdem úgy érezni magam mint a láma az Animániában xD nézzétek meg , komolyan néha ezt érzem :D kb 4:00-tól 5:40-ig…. http://indavideo.hu/video/Animania_8resz - Csak egy kis kérdééést ^^ - NEM! Na most kivételesen igen, írjatok, úgy összegyűjtöm hogy fúúúú! Nos, ki fogom aztán rakni menübe és onnantól osztom ezerrel olvasson aki akar :P No jó éjszakát! >> másik blogom: http://miss-ixxy.tumblr.com  <<

Történetek szóban... hangfájlban

Kép
>> Előre szólok, hogy ez most inkább fiúknak szóló tartalom. << Néhányan már tudtok róla: tervezgetem egy ideje (szerintem már vagy fél éve) , hogy milyen lenne ha innentől lennének olyan sztorik is, amiket hanganyag formájában lehetne megnyitni . Lehet így most ez furcsán hangzik, de nem úgy kell elképzelni hogy felcsapok egy erotikus regényt és robothangon felolvasom :D Azt bárki meg tudja csinálni, illesszétek be a Google-be és lehet még vicces is lesz amilyen hangsúllyal előadja. Na neeem! Hanem annál inkább ööö… azért beleéléssel. Szóval értitek :P Nem olyan gyakori formája ez az erotikus tartalmaknak az interneten úgy hiszem, már úgy hogy valaki csak gondol egyet és nekiáll home-made. De én ara gondoltam, hogy megpróbálkozom a feladattal. Nem tudom milyen lesz, nem tudom ti mit szóltok majd hozzá. Papíron minden más. Egyelőre írtam hozzá egy kis szöveget és majd elvileg következő héten felveszem az első ilyen próbahanganyagot. Azért kicsit izgulok, hogy ...

Napi kedvenc gif....

Kép
Mmmh, a dolgozó férfi :)) És az a csípőmozdulat a végén jujjj P__p

Ázsiai pasis sztori és képes blog beharangozó ^^

Kép
Sziasztok! Először is had közöljem, hogy elértem a 450+ követőt! Köszönöm nektek az érdeklődést és a kedves szavakat! Ezúttal hoztam egy újabb történetet és a végén bemutatkozik a másik, képes blogom. Na lássunk is neki! Lehet van olyan, hogy valaki nem szereti ezt az irányvonalat, de aki utálja az AMWF (asian male + white female) dolgokat, az majd nem olvassa el :) És bocsánat, lehet kicsit sok lesz a gif, de mmh xD Próbáltam visszafogni magam. A következő fantáziát egy saját játékkarakter ihlette. Már az elején direkt úgy formáltam meg hogy a játékélmény mellett kicsit legyen mit nézni is hehe. (kicsit jah… már vagy 300 kép csücsül a gépen amit róla lőttem :DD) Egyik alkalommal szerencsétlent szétlyuggatták itt-ott egy hosszú lövöldözés után, én azonban kicsit mást képzeltem bele. Milyen lenne, ha mondjuk az a nagy piros paca nem is seb lenne, hanem csak ketchupfolt(ok) :D  - és innen szövődik egy történet a fejemben, amit a következő bekezdéstől olvashattok. Hm… hol i...

Napi kedvenc gif...

Kép
Oh, ezer örömmel uram! : ))) *csorog a nyála*

Előző évi karácsonyi képem..

Kép
Előző évi bejegyzésem: Készítettem egy képecskét , remélem tetszeni fog, sokat dolgoztam a beállításon (meg a nyálon….)! :D Bár kicsiben így nem látszik annyira. Kellemes ünnepeket mindenkinek! ;) … Oké, oké ígérem, most már tényleg hamarosan jön az az új sztori és a képes blogom, amin majd olyasmiket találtok, mint ez is. De holnap elutazom, szóval csúszik megint a dolog, na ideje lenne feküdni már így este 3 után eh :P

Napi kedvenc gif...

Kép
Nos ezért (is) szeretem pl a fotelban ülős témát: olyan jó, hogy kényelmesen lehet ezt látni :)

Üdv a Pornhub-on!

Kép
Nos, ismét itt vagyok egy kis random irománnyal. Képzeljétek, valahogy rászántam magam, hogy regisztráljak a Pornhubra. És hogy miért?? Mindjárt elmondom. Korábban írtam arról, hogy szoktam 3D-s  erotikus jellegű képeket csinálni, amit majd itt is meg fogok osztani. **Még mindig tervben, de a sok követő miatt úgy éreztem stílusosan kéne ezzel kijönni ;) Így majd kaptok egy újabb szextörténetet és mellé megosztom majd a másik blogot/ oldalam ahova feltöltögetem a munkáimat , illetve ami lesz még.  Szóval összekötöm a kettőt, van aki a képeset ismeri és ezt még nem :) ** Nah vissza a témához. Szeretném terjeszteni amiket készítek és igazából csakis azért regisztráltam, hogy ott is megosszam a képeimet, mert hát ugye hol máshol néznének ilyeneket, ha nem egy pornós oldalon? (Illetve hát hogy néha nézzek pár videót, ahogy azelőtt is) Hiszen tudom, én is szoktam nézni ilyen oldalakon 3D-s tartalmat is, mondom akkor hajrá! Regisztráltam is, úgy itt-ott kitöltöttem a ...