Új imádott játékszer: A második dildóm
A héten megérkezett az új dildóm. A kettes számú farok a
fiókomba :D
Igaz, úgy voltam vele, hogy most még nem fogom használni úgysem, mert megvan, de majd eljön az ideje, addig megnézni meg lehet :)
Amióta egy oldalon feljövő reklámban láttam gifen mozgásban egy ilyesmi játékszert, mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet. Csak néztem azt a gifet ahogy az a szépen kidolgozott műfarok mozog előre-hátra hmm.
Igaz, úgy voltam vele, hogy most még nem fogom használni úgysem, mert megvan, de majd eljön az ideje, addig megnézni meg lehet :)
Amióta egy oldalon feljövő reklámban láttam gifen mozgásban egy ilyesmi játékszert, mindig is ki akartam próbálni, hogy milyen lehet. Csak néztem azt a gifet ahogy az a szépen kidolgozott műfarok mozog előre-hátra hmm.
A szimplán vibrációs játékszerek sosem keltették fel annyira az érdeklődésemet, de egy lökő, dugást imitáló farok már annál érdekesebb! Mindig is a realisztikusabb dildók tetszettek, minél kidolgozottabb, minél elethűbb, annál jobb. Nézni hogy tényleg egy „farok” akar belémhatolni.
Aztán végül elérkezett az idő..
Amikor megérkezett a csomag, elsőként csak kivettem a leírását a diszkrét fehér dobozból hogy elolvassam kb hogyan is működik.
Eddig egy dildóm volt amit néha használtam, az új szerzemény kidolgozottabb és nagyobb, mint az elődje. Azzal ritkábban játszadoztam, mert többet is kellett dolgoznom a sikerért :D
Nem is mindig voltam rá vevő, mert hát átlagban jól megvagyok a sok csiklóorgazmussal és ez kevésbé melós és sokkal könnyebben elérhető akár duplázva is. Plusz ott elég gyors tempót szoktam diktálni a kézerővel hajtott dildóval hogy meglegyen az élvezet. Kíváncsi voltam, hogy ezek után milyen érzés lesz a másik.
Kíváncsian kivettem a dobozból az átlátszó zacskóval borított új szerzeményt.
Elkezdtem nézegetni, hogy milyen méretes szerszámot is fogok a kezemben, mintha tényleg valakiét fogdosnám… A kidolgozottsága miatt is főleg az járt a fejemben hogy most így áll előttem valaki és hagyja hogy fogdossam :P hogy olyasmi érzés.
A makkja puhább és összenyomhatóbb, mint az elsőnek, mondjuk igaz is,hogy nyúlékonyabbnak kell lennie a mozgás miatt is, tehát nem ugyanolyan merevségű az egész, mint az elsőnél.
Puhább vég és ahogy haladok a töve felé keményebb és mikor elérek a részre ahol már az egész mozgató része van ott nyilván jóval szilárdabb puha borításban. Elkezdtem így markolászni hogy milyen a kezemben :D És milyen jól néz kiiiii mmmh. Egyszínűbb, de azért szépen kidolgozott.
Csakúgy tapizom hogy milyen masszív oh hellooo :)
Hát igen, régen volt ilyesmi a kezemben és próbáltam közben eljátszadozni a gondolattal, hogy tartozik is valakihez és így szorongatom. Az alján, a heréktől végigfutó vonal, azt annyira szeretem! <3 Miután megnézegettem és átolvasgattam a kis leírást, rátettem töltőre.
Hm hát használni sajnos most nem fogom, de azért meg akarom nézni milyen ha bekapcsolom.
Elvileg több óra mire feltölt, hát hagytam.
Vagy 3 napig biztos nem fogom használni,mivel még csak előtte lévő nap jött meg : (
így hát ki kell várnom, legalább míg az aktívabb napok lemennek.
Később aztán levettem a töltőről és a kezembe vettem, bekapcsoltam.
Két gombja közül az egyik a lökő funkciókat váltja, a másik pedig a vibrációs módokat.
Persze a lökés érdekelt, szóval azzal kezdtem, hiszen ezért kellettél nekem ;)
Van benne lassabb, meg-megállós, gyorsabb… de ilyen is lehet ez?
Mert amikor kézzel mozgattam magamban az elsőt ott elég gyorsan mozgattam (magamnak valahogy így működik masztinál) mindig annyira gyorsan, ami nincs ezek között a módok között. De egy pasi lassabb mozgással el tud élveztetni rendesen, szóval akkor biztosan az az alapja hogy nem én mozgatom hanem magától megy és akkor így már ez adja hozzá a pluszt, amit egy szimpla dildó nem ad meg és azért ott talán a gyorsasággal kompenzáltam ezt.
Az egyenletes, gyors mozgás lesz a nekem való.
Furcsa volt először így látni, ahogy megnyúlva mozog előre-hátra, amikor pedig megállítottam így maradt és így már jobban kijött, hogy nem csak egy makkal hosszabb az elsőnél ahogy először tűnt.
Jó volt látni mozgásban, aztán kipróbáltam a vibráció módokat is a kezemhez érintve.
A folyamatos rezgős, a szakaszos-telefonos rezgés :D, egy rövid- egy hosszú stb.
Csikizte is a kezem, hát mondom ezeket úgysem fogom használni, de azért végignéztem.
-Spoiler: alulértékeltem a vibrálást :D
Na jó, most elteszlek, még várnom kell pár napot,mondtam magamban. Addig itt fog pihenni.
Ahogy közeledett a lefekvés ideje úgy éreztem, hogy csak egy picit kell éreznem.
- ---előre szólok,hogy szó szernit lesz benne mocskos rész khm „menszesz ünnepnapok!!”… ennek tudatában olvass tovább ---
Bugyin keresztül próbáltam egy kicsit bökdösni magam vele szimplán, aztán bekapcsoltam, de hát így betéten keresztül nem igazán jött le ebből semmi. Na mondom ez olyan szívás, hogy pont most van ez így ki sem tudom próbálni áááh. Még a bugyin keresztüli furkálást sem. Még picit próbáltam de hát olyan semmilyen volt ez így. Ez nagyon zavart, próbáltam hogy oldalról a combom belső felénél talán kicsit, de hát ez megint csak nem lesz jó. Hát de most hoooogy?
Fogtam, egy picit, félrehúzom a bugyit csak egy kicsit...dehát így meg..na jó, akkor hozok egy törölközőt, mert ezt így nem lehet!
A fenébe is, tudom hogy most nem kéne, ki kéne várnom de akarom érezni, hogy milyen.
Most úgysem fáj a hasam, hoztam egy törölközőt meg egy halom zsepit, ha még hát… véres is lesz a törölköző akkor is megér egy próbát max bénázok meg megint mosni fogok.
Még előtte letörölgettem magam hogy amennyire csak lehet tisztán kezdjek neki a dolgoknak, de hát ez nem biztosít semmit sajnos sokáig. Viszont mázlim volt, mert még nem annyira durva napon kezdtem bele.
Felültem az ágyra, hátradőltem a falnak, szétnyitott lábakkal.
Így miután benedvesítettem a dildót,az egyik lassabb funckiót választottam kezdésnek és ami meg is áll közben kicsit. Nem tudtam mennyire lesz durva :D
Először csak próbáltam izgatni magam vele, mert hát így minden előzetes és konkrét izgatás/ izgalom nélkül kezdtem bele pusztán kíváncsiságból. Szóval próbáltam nedvesítgetni és gyengédebben engedni az érintést a puncimnál.
Elég új dolog volt ez hogy magától teszi amit kell,de mivel nem volt rossz, csak folytattam és hagytam had készítse elő magának a terepet.
Kicsit közben nedvesítés és cheking volt, mert ellenőrizgettem hogy mennyire jön vér is- sorry.
Picit kellett magam törölgetni, de nem volt vészes, és egyre jobb érzés volt.
Feljebb kapcsoltam egyenletes mozgásra és bekapcsoltam a rezgést is.
Meglepődtem hogy mennyit számít így hozzá. Csak néztem hogyan akarja belém fúrogatni magát, olyan jó látvány volt ahogy nyúlik belém előre egy eres farok..
Egye jobban elkezdtem élvezni és már azt is észrevettem hogy az izgalomtól a vérzés is még alábbhagyott szinte teljesen abbamaradt (ahogy egyes esetekben valós szex/izgatásnál is lehetséges de nem a legdurvább menszesz napokon)
Egyre jobban csak toltam a puncimhoz és imádtam a látványt, azóta sem tudok ezzel betelni, ahogy csak löki és nyomja belém….nyúlik bele a puncimba és belém rezeg...
Ahogy nedvesedek érte és elkezd bennem cuppogni, annál inkább izgat!
Onnantól aztán még jobban felizgatott és csak toltam, nyomtam oda, hogy dolgozzon bennem, folyton néznem kell ahogy megdug. El sem hiszem, hihetetlenül jó volt, sokkal jobb mint gondoltam. Egy saját játékszer, ami innentől akkor farkal meg amikor csak akarom!
Habár akkor nem is erre gondoltam összességében, csak a pillanatban voltam, hogy szét akarom dugatni magam ezzel a fasszal most!
Az is megfordult a fejemben hogy vajon ez a monoton zaj és rezgés vajon kihallatszódik e valahova, de mielőtt belekezdtem be is zártam az ajtót, hogy nem érdekel had élvezzem nyugodtan.
Csak terpeszben ülve, tolva a lábaim közé hogy megdolgozzon...le sem tudtam venni róla a szemem.
Végig csak azt figyeltem hogyan kúrogat élvezésig.
Pedig nem így terveztem, de pont azért is izgatott, mert nem akartam összekoszolni, nem szabadna, de „ő” mégis szétfúrja a puncimat és nem hagyja abba míg el nem megyek, teljesen begerjedtem tőle.
A leggyorsabban,egyenletesen és fáradhatatlanul. Már két kézzel fogtam,nyomtam magamba és bámultam hogy elélveztet és furakodik belém. Nagyon is kellett az a vibrálás.
Mivel ha kézzel csinálom vagy egy férfi dug meg akkor erősebben lök, de itt nagyon is kellett, hogy megadja az igazi behatolás érzést hogy még a makkja felé rezeg és izgat.
Próbáltam anélkül is,de tényleg így adja jobban.
Már az óra sem érdekelt annyira, hogy lassan már egy órája aludnom kellene, de annyira élvezem hogy végre megdug „valaki”, egy farok csak löki...löki belém, ezt nem tudom abbahagyni..
Na ezért imádom a realisztikus dildót! Az a látvány ahogy egy erős, eres lökdöső faszt nézhetek, hát nincs is jobb!
Ahogy most ezt írom, már megint jött a gondolat hogy hamarosan meg kell dugatnom magam megint, azt a látvány, az az érzés...a függője lettem azóta, komolyan vissza kell fogni magam, teljesen rá lehet kattanni.
Khm, szóval aznap -első este olyan élvezést adott nekem hogy esküszöm olyan boldogan mentem aludni :D Konkrétan vigyor volt az arcomon utána, hogy wow de jó volt!
Másnap munkában is az volt a fejemben hogy hú ma este megint akarom! Nem tudtam betelni vele egy csomószor a fejemben volt hogy mennyire jól esett.
Egy dolgozó farkat akarok látni a lábaim között.
Bár tudtam hogy nem lesz mindig ilyen, mert hát a mensi…akkor be is indult rendesen.
És így másnap este durvább volt, ezért akkor nehézségek jöttek.
Folyamatosan ment a nyálazás, (vér)törölgetés, felváltva és gondoltam hogy áh ez így nem lesz jó a sok megszakítás meg minden, miért vagyok rákattanva erre mikor most hagyni kéne de nem adtam fel. Viszont óvatosabb is voltam, mert féltem hogy fájni fog.
Végül a dildó közbeszólt, mert lemerült, na mondom jó akkor ezt mára hagyjuk.
Harmadik napon megint nem bírtam ki, addigra feltöltöttem estére.
Alig vártam hogy megint megkaphassam „őt”.
Imádom, hogy egy farok folyton megakar dugni. Akkor is élvezésig csináltam.
Így hát három napot is kibírt velem bevetésen, egyből a legdurvább időszakban,szegény katona :P
Azt tudom mondani hogy abszolút megérte, sok szempontból is.
Eleve én például sosem ujjaztam magam, mindig valamilyen eszközt használtam puncihoz, mert azt szeretem ha valami idegen dolgot, „valaki” mást érzek magamban. Amikor én mozgatom magamban az sokszor nehézkesebb, hosszadalmasabb és több izgatást igényelt, nem is mindig volt rá ingerem, hogy én most vaginális orgazmust akarjak.
De most?
Úgy rákattantam hogy nem is voltam beindulva, nem voltam felizgulva, de így is alig vártam hogy belém fúrja magát. Bármiféle izgatottság nélkül kezdtem el eddig mindig.
Persze benedvesítem és finomabban kezdem el,de már nem úgy mint előtte , itt már lazább az egész.
Nekem totálisan megkönnyítette a nulláról puncit izgatni, élveztetni folyamatot.
Azelőtt 90%-ban a csiklós maszti volt az alap, de most már 0% izgalommal is nekiállok puncit kényeztetni, mert egy ilyen dolgos faroknak nem lehet ellenállni!
10/9-et csak azért adok rá, mert külsőre még elférne rajta egy jobb festés, hogy ne totál egyszínű legyen, habár élvezetek közepette az nem olyan fontos :D
De ezt leszámítva 10/10, mert imádom hogy annyira szép, jó ránézni ahogy furkál é megdolgozza a puncimat! Sokat ad nekem hozzá a látványa, szoktam is kicsit fordítgatni hogy lássam szemből, meg kicsit oldalasan.
Helyes „kis” farok, nagyon szeretem! Csak nehogy túlságosan ráfüggjek, veszélyes : )
Már tényleg gondoltam rá tegnap hogy most vissza kéne fogni magam, nehogy már minden nap függjek rajta, mert időt is elveszek magamtól. De azért is is benne van hogy új ez az egész, persze megunni azért nem fogom, hogy is menne!
Csodás farok, aki bármikor kanos értem, imádom :)
Egy kis videó:

Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörléssuper te vagy a videon tényleg ? irtam ma találtam rad kellene személyre szolo hanganyag ha még elolvasod egyátalán 1 éve nem lépél be sajnos irj ha mégis fizetem kp akos9996@freemail.hu nagyon sürgös izgulok a hangodra super köszi
VálaszTörlés