A társkeresőkről

 


Irányomba felvetett téma volt többek között, hogy mit gondolok a társkeresőkről.

Nos, röviden: tapasztalatom hozzá 0.

Hosszabban: Mindjárt ezt kifejtem miért, de előbb leírok pár gondolatot.

Kiindulópontja az egésznek, hogy igazból én sosem kerestem partnert úgymond.
Sosem volt olyanom, hogy na én most pasizom vagy direkt azzal foglalkozom hogy keressek valakit.

19 éves koromig nem is nagyon érintkeztem fiúkkal, 1-2 kisebb érintést, ölelést puszit leszámítva.
Amiből nálam kapcsolat alakult ki az teljesen véletlenszerűen alakult úgy. Teljesen tervezetlenül történt és csak internetes kommunikációból kiindulva (mivel zárkózottabb is vagyok).

A legutóbbi kapcsolatom után jöttem rá hogy nekem maga a kapcsolat hagyományos formában nem is igazán való, ahogy azt már akkor is éreztem és féltem tőle mielőtt bármi is lett volna az életemben. Már akkor féltem az egész dologtól hogy most akkor nekem állandóan együtt kell lenni valakivel? Mindent együtt kell csinálni? És mi van ha egyedül akarok lenni és mi van ha… stb stb.

Nade ez most mindegy.

A lényeg hogyha nem csinálok semmit lényegében akkor is megtalálnak online minden évben, próbálnak felvenni, rámírni közösségi oldalakon (mármint ahol szimplán mint átlagember vagyok fent és nem Ixxy) sokszor már az is zavar, hogy nem tudom hányadjára írom le hogy nem, bocsi nem keresek kapcsolatot, nem ismerkedek és nem akarom részletezni sem.

És ha még ki is tenném magam valami oldalra hogy párt keresek akkor ennek soksorosát kapnám meg, nem is hiányzik.
Sosem éreztem szükségét, hogy társkeresőzzek illetve hogy konkrétan szándékosan partnert keressek magamnak. Ha valami úgy alakul akkor úgy, egyébként meg nem nagyon érdekelt sosem.

Soha még csak nem is regisztráltam semmi ilyen oldalra, még arra is szoktam figyelni ponóoldalakon hogy ahol van ilyen opció hogy „I’m looking for xy”, akkor kiválasztom hogy nobody .D Hogy ne az legyen hogy én azért vagyok ott mert dugni akarok vagy mert nekem kell valaki asap. Szóval sosem regisztráltam és ki sem próbáltam semmiféle társkereső vagy randizós oldalt vagy appot.

Egyszer csak poénból felnéztem valami béna társkereső oldalra hogy így fiók nélkül mit lehet látni, nyilván így nem mutat mindenkit, csak úgy valamennyi személyt és nem tudom mi alapján.
Hát akiket így felhozott nagyrészt még kommunikálni se szerettem volna velük, nem még mást.
Van ugye akinek már a képe is olyan hogy beszélni sem akarnál hozzá annyira agyzsibbasztó már a kép is,van akinek a profilját olvasva is valahogy elborzadsz.

De aki regisztrál nyilván sokkal több embert fog látni, nem 1-2 random feljött fura alakot aki néhol még írni sem tud rendesen.
Volt hogy láttam ilyen oldalon egy helyes pasit de úgyse csinálnék semmit akkor meg minek regizzek, nézelődni bárhol lehet :D

Szóval nagyon nem tudok mit írni az ilyen dolgokról.
Én pasikat kukkolni nem társkeresőn szoktam :D Inkább közösségi média oldalakon képek vagy videók, de az csak szemlegeltetés. De nem szoktam ráírni pasikra.
Ha valamilyen tartalmat készítenek akkor előfordul, de ott általában maga a tartalom miatt.
Képre ismeretlennek talán 1-2x írtam, nem annyira. És persze nem durvát csak valami kisebb bókot,de nem volt vele semmi extra tervem.

Sok esetben egyébként inkább visszafogom magam vagy még a a tényleges cselekedet gondolatáig sem tudok, mert megvan annak is az oka hogy miért nem szeretek nagyon bókolni fiúknak (amiről még mindig nem írtam meg a posztot :P).

De ha kifejezetten párt keresnék (bár ez nekem tök fura elképzelés), akkor sem társkereső oldalon próbálnám szerintem. Vagy hát így nem tudom ezt elképzelni.
Eddig a közös érdeklődési körből került ki személy valamilyen módon online.
Én félnék társkeresőzni, hogy kifejezetten keressek valakit és akkor egy csomó ember ott utasítgassak el, tök kényelmetlen. Bár nem tudom pontosan hogyan működik ez.
A Tinderről is csak annyit hallottam hogyha mindketten nemtom melyik irányba húzzák egymást akkor szimpik egymásnak és akkor tudnak beszélni vagy micsoda. De biztos van ahol nem így megy ez.
Én még közösségi oldalon is kényelmetlennek érzem hogy bejelöl valaki csak úgy meg hogy azért keres mert akar tőlem úgy valamit. Én meg hát… hát én csak úgy vagyok itt oké? Ez nem társkereső :D

Szóval túl sokat nem tudok hozzáfűzni. Ennyi jött most.

A társkereséshez elég nyitottnak kel llenni, sok türelem kell hozzá, plusz főleg igény a társaságra.

Illetve szexpartnerkeresőnél meg ugye nagyon is igény a szexre.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki vagyok én?

Új imádott játékszer: A második dildóm

Az eddig "rejtett" hanganyagaim bejelentése