Kedves követőim/ hallgatóim!


Már jó ideje küszködök vele, hogy meghozzam ezt a döntést, de így látom jónak.
Mostantól meghatározatlan időre abbahagyom a hanganyagok készítését. Ez persze nem azt jelenti, hogy örökre befejezem, de úgy érzem mindenféleképpen meg kell ezt lépnem.


Nem érzem azt, hogy elég türelmem van most ehhez és ez nem olyan dolog, amit magamra tudnék erőltetni. Talán jobb is, ha időszakosan térek majd vissza hozzá, mert minden héten ilyennel foglalkozni számomra az már túl tömény. Ezt már korábban is éreztem, csak akkor még nem készítettem felkéréseket és egyszerűbb volt egyszerűen nem csinálni, mert nem volt folyamatos.
Emellett pedig szeretnék más dolgokkal is foglalkozni.


Szóval nem tudom mikor térnék vissza, az biztos hogy nem 1-2 hónap lesz hanem hosszabb időszak…(majd még idővel felkerül az utolsó amit még csináltam mostanság)


Köszönöm, hogy éreztettétek velem, hogy a hangba öntött érzéseim mit jelentenek nektek és ezzel simogattátok a szerény kis lelkem! :) Sokszor csaltatok mosolyt az arcomra és tettétek szebbé a napjaimat azzal, hogy írtatok és a bókjaitok olykor felértek egy-egy virtuális puszival. Nem egyszer maradt tátva a szám a reakcióitokat olvasva :D


Köszönöm nektek a sok pozitív visszajelzést, biztatást és örülök hogy kellemes pillanatokat tudtam okozni!
Természetesen köszönöm a felkéréses megkereséseiteket, a bizalmatokat és hogy megtiszteltetek többször azzal, hogy miattam regisztráltatok egy-egy felületre, hogy kövessetek!

Nem fogok teljesen eltűnni, Twitterre (https://twitter.com/PMissixxy ugyanúgy fel-felnézek időnként, kiírok ezt-azt stb, SFM is előfordulhat, de hanganyagot most nem fogok feltenni újakat.

Aki gondolja, jelezheti ha érdekelné felkérés ha majd a jövőben vállalok még, de nem ígérek most semmit.

Köszi, hogy végigolvastad és… nem tudom mit írjak :D

Szóval nem tűnök el az internetről azért, sziasztok! :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki vagyok én?

Új imádott játékszer: A második dildóm

Az eddig "rejtett" hanganyagaim bejelentése