Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2023
Kép
  Kedves követőim/ hallgatóim! Már jó ideje küszködök vele, hogy meghozzam ezt a döntést, de így látom jónak. Mostantól meghatározatlan időre abbahagyom a hanganyagok készítését. Ez persze nem azt jelenti, hogy örökre befejezem, de úgy érzem mindenféleképpen meg kell ezt lépnem. Nem érzem azt, hogy elég türelmem van most ehhez és ez nem olyan dolog, amit magamra tudnék erőltetni. Talán jobb is, ha időszakosan térek majd vissza hozzá, mert minden héten ilyennel foglalkozni számomra az már túl tömény. Ezt már korábban is éreztem, csak akkor még nem készítettem felkéréseket és egyszerűbb volt egyszerűen nem csinálni, mert nem volt folyamatos. Emellett pedig szeretnék más dolgokkal is foglalkozni. Szóval nem tudom mikor térnék vissza, az biztos hogy nem 1-2 hónap lesz hanem hosszabb időszak…(majd még idővel felkerül az utolsó amit még csináltam mostanság) Köszönöm, hogy éreztettétek velem, hogy a hangba öntött érzéseim mit jelentenek nektek és ezzel simogattátok a szerény k...