Csiklópumpa tapasztalatok
Tehát adott egy kisebb, szimpla csiklópumpa. Első körben fel sem merült bennem, hogy az üreges rész nagy lenne rajta, hiszen összeugrik a belsőbb forma. A leírásában olvastam hogy mellre is jó illetve akár péniszre is. Azon mondjuk meglepődtem hogy lehet mindkettőre jó, de lényegtelen.
Az tény hogy nem csikló alakjára illeszkedő felületről beszélünk.
A csomagolás finom csókokat ígért, legalábbis ez is állt rajta.
Elsőként az ágyon ülve próbálgattam, a falnak dőlve, de úgy találtam nem tudom annyira összenyomni, hogy erős hatást érjek el vele. Természetesen úgy próbáltam hogy az ajkak ne legyenek útban, nedvesítettem, próbáltam több szögből. De sehogy sem volt az igazi. Nem volt meg az hogy valójában beszívta volna a csiklót. Forgattam össze-vissza néztem, hogyan kellene ezt?
Na és mellre milyen? Hát így sem megy.
Na jó, csak addig nyomkodtam ...biztosan csak nem jövök rá a technikájára, valamit nem jól csinálok? Vagy tán annyira erős szívást nem tud produkálni, mint amit igényelnék?
Csak nem!
Végül úgy sikerült elérni a kívánt hatást, hogy egyetlen pozíció jöhetett csak szóba.
Mintha kutya pózban lennék, csak mivel szükség van a kezeimre, ezért le kellett döntenem a felsőtestem az ágyra.
Ez volt az egyetlen ahogy működött a dolog.
Nem is tudom miért, de valahogy így ért jól oda, így sikerült kellő erőhatással csinálni.
Persze nedvesség is kellett hozzá, de azt elmondhatom, hogy meg kellett dolgozni a gyönyörért! XD
Tehát adott ez a pozíció:
Amikor már megvolt a kellő ritmus, minden érintésnél ahogy
rácuppan tényleg nagyon finom volt és még hozzá hogy a nedvesség
miatt cuppogó hangot hallatott, nem volt halk de még mindig jobb
mint a porszívó „üvöltése”. Bevallom ez a cuppogós hang még
inkább izgatott, közben becsuktam a szemem és elképzeltem ahogy
egy férfi ajkai cuppognak a lábaim között és az a szívó
érzés…. Mintha tényleg a csiklómat szopná…
És ekkor jönnek a hanghatások a még jobb beleélés érdekében, mintha tényleg valakinek nyögnék… (persze halkan, mert nem szabad hangosan)
Utána pedig pörögtek a fejemben a fantáziák rendesen, ezért is csináltam meg 1-2 gondolatot még kép formájában.
És már megint nedves lettem...fuck xD mondjuk ilyeneket írva persze hogy megint lejátszódik a fejemben.
Nade végezetül, tudja ez a kis játékszer a feladatát, de nem adja könnyen magát. Érdekes lenne több félét kipróbálni…
És ekkor jönnek a hanghatások a még jobb beleélés érdekében, mintha tényleg valakinek nyögnék… (persze halkan, mert nem szabad hangosan)
Utána pedig pörögtek a fejemben a fantáziák rendesen, ezért is csináltam meg 1-2 gondolatot még kép formájában.
Sokszor izgat a
gondolat, hogy néznek miközben masztizok, főleg álló farokkal….
(és mikor ezt a képet csináltam be is nedvesedtem megint a
gondolattól)
Ezek után pedig mi
másra gondolnék, ha nem arra ahogy kieszik a puncimat miközben
valami hasonlót érzek…
És már megint nedves lettem...fuck xD mondjuk ilyeneket írva persze hogy megint lejátszódik a fejemben.
Nade végezetül, tudja ez a kis játékszer a feladatát, de nem adja könnyen magát. Érdekes lenne több félét kipróbálni…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése