No sexdoll, de lesz zsebboy :D

Figurákat birtokolni alapban nem olyan nagyon kirívó dolog, de az már meg-meg tudja osztani az embereket hogy ki hány évesen mit és mennyit gyűjt, mifélét.
Volt már, hogy 19 éves koromban rám jött olyan hogy én most veszek pár pónit, nem tudom mért, de valahogy kedvem volt gyűjteni párat, van aki pedig 60+osan is játékokat, modelleket gyűjt vagy megint mások mondjuk hentai figurákat :D

Szerintem nincsen ezzel probléma, meg hát khm egyik fogyasztója vagyok az olyan pornóknak, amiben mindenféle élet nagyságú vagy kisebb, bármilyen szexdollokat dugnak meg a fiúk.
Hát na, ez is olyan mint amikor ti meg nőket néztek szexjátékokkal játszani. Szeretem nézni amikor az élettelen figurákat jól megfarkalják, és legalább semmi olyan nincs benne amit igazi pornóban már nézni is fáj néha.
Legutóbb pl egy olyasmit néztem, ami egyfajta szerepjáték volt, ahol a bábu volt az „anya” és a „fia” dugta meg. Közben ahogy beszélt hozzá a pasi engem is izgatott, aztán addig játszadozott vele, hogy vagy kétszer beleélvezett. Hát nekem is sikerült közben elmenni….
Egyik kedvencem lett.


Hm..hát igen, én is szívesen elfogadnék egy jó féle sexdollt, de azért az el kell mondani, hogy nőknek valóból elég gyér a választék. Illetve ami normálisabb lenne azt meg kb megfizethetetlen főleg külföldről.
Még kisebbekben is ami jól kidolgozott (de nem szexbábu), annak is van ára rendesen. Főleg amit kézzel fest meg valaki egyenként. Ez pl nem néz ki annyira rosszul, de valószínűleg elég nagy lehet.


Azért annyit nem ér az egész hogy hosszú hónapokig spóroljak érte. Egy kisebb is simán jó lenne, de nem igazán létezik olyasmi. Szóval csak megmaradt fejben ez a dolog, meg egyszer álmodtam azt hogy volt egy eléggé relisztikus szexdollom, amin élvezkedtem is. Mikor felkeltem nagyon sajnáltam hogy csak álom volt :)
Na mindegy is, az olyasmi szexbabák kb lehetetlenek, de sokszor gondoltam már arra is, hogy milyen lenne, ha lenne egy kisebb figurám. Még ha úgy nem is lehet használni.
Figuráim midig is voltak, persze gyerekkorban kinek ne lenne, de azóta is van 1-2 játékból vagy filmből, de azok nem úgy, csak dísznek.

Van néhány olyan is, amit használtam már masztizáshoz, de nem azért mert hogy néz ki vagy mi az, egyszerűen jó a felülete hozzá hogy jól izgasson. Habár visszagondolva még arra is emlékszem hogy valamikor régen Ken figurát is használtam punci izgatáshoz xD

Mondjuk ez a Ken így sapkában egész cuki. x)


Az anime fiúkat is szeretem, abból nekem kigombolt nacis volt persze alsónadrágban :P de azért ezt a kék hajút is elfogadnám ^^


Már legalább egy éve filózok rajta, hogy honnan szerezzek be valami alap figurát, amit kicsit testre tudok szabni. Nem vagyok festőművész, nem olyan szinten akarnám átalakítani, csak úgy külsőleg mondjuk ruhát csinálni neki meg ilyesmik. Amire nincs ráöntve a ruha, hanem teljesen cserélhető.
Tegnap este már fogalmam sincs hogy jött, de sikerült megtalálni a megoldást, mert megint nézelődtem.Nem lesz az alap figura brutálisan kidolgozott, de majd a kiegészítőkkel együtt tudok rajta dobni és kész :) mégis megfizethető kategória lesz.
Meg át tudok festeni kiegészítőket, apróságokat. És végre megcsinálhatnám akit szeretnék csak miniben (giantess érzet :o)
Ugyan farkinca mentes lesz szegény, de úgysem tervezem vetkőztetni heheh


(A felhasznált figuráknak egyébként is a kezét/arcát használtam csak izgatásra :D)
Nade alapjában nem e célra akarnám. Azért van olyan karakter akit szívesen kialakítanék ehm :)

Nézegettem ma a fiú dollokat - bár ma minden zárva volt - jobb lenne ha megnézhetném élőben, nem csak online rendelni, de ha nem lesz választék akkor mégis csak neten rendelek majd. Néhány videóban megnéztem már őket. Mindenképpen olyat akarok aminek az arca nem gagyi, meg nem lányos. Azért nézzen már ki valahogy az a kislegény :DD

Végignéztem jó pár oldalt, meg hol mennyibe kerül plusz videót. Persze, mert képen sokszor más és nem akarok befürödni hogy totál másképp néz ki.
Kicsit olyan most mintha valami jó kis ünnep közeledne, úgy várom végül „kit” veszek magamhoz és hogyan néz majd ki ha elkészülök rajta mindennel. Bár majd kell egy pár tutorial, nem varrtam még figurára ruhát, de sok hasznos dolog van fent. Csak már annyira érdekel mi sül ki belőle!
Remélem jó lesz majd a végeredmény. Ha nem gyártanak nekem amit szeretnék, majd megoldom magam :)
Ugyan létezik hivatalos abból amit én szeretnék, de drága és az arca is lehetne jobb. Akkor meg én választok arcot és a körítést meg majd megcsinálom apránként.
Ha jól sikerül még az is lehet hogy majd többet is összehozok. 
Érdekes az ilyesmi, mikor az ember valami újba fog :)
Azért ennyire részletesen nem lenne türelmem ruhát varrni O.o


Valószínű elleszek még egy darabig, mire kitalálom melyiket veszem meg, illetve mikor lesz majd türelmem és időm dolgozni a ruháján, nyakláncán stb, De majd szép lassan...


A kis monológom végére megosztok pár érdekes képet :D






Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki vagyok én?

Új imádott játékszer: A második dildóm

Az eddig "rejtett" hanganyagaim bejelentése