Helyzetjelentés
Szasztok! Vagyis: sziasztok!- na! elírtam :D
Gondoltam fickálok ide párt sort, ha már sikerült visszajutnom az accountomba, mert el is felejtettem már hol van a jelszavam és a többi. Aztán csak előkerült a füzetem :P
Számomra hihetetlen hogy inaktív vagyok és még most is bekövetnek, írnak néhányan twitteren pl. Sokatoktól kaptam visszajelzést a hanganyagokra az elejétől és még ennyi idő elteltével is! (bár már azt se tudom mikor raktam ezt fel, egy éve??) Azt azért nem csináltam tovább leginkább mert elég sok időt elvesz, meg hát annyi mindent folyamatosan megírni, kitalálni.. Persze ha mindig lenne mit felmondani akkor az sokban megkönnyítené a dolgom.
Gondoltam már arra is hogy akkor angolul véghezvigyek ilyesmit, de úgy hogy felolvasom másokét, de ááh, mondom az megint sok idő. Főleg hogy milyen hosszú a legtöbb. Mondjuk érdekes lenne, bár furán érezném magam. Vagy alapból mások szrotiját olvasni, bármit amit mások írnak, de hetente friss húst szerezni az nem olyan könnyű :D Mondjuk a mostani gyagya munkám mellett el se tudnám nagyon képzelni.
Sajnos a kövi sztori is ott áll (áll… heheh.. na jó :D) szóval azóta is érintetlen, nincs folytatva. Szét vagyok mostanság esve, nem nagyon érzem jól magam a bőrömben. Egy hatalmas nagy seggberúgás, vagyis rugdosás kéne nekem hogy szedjem össze magam és dolgozzak meg valamiért amit el tudnék érni ha nagyon akarnám. Az akarás egy dolog, de küzdeni is kéne érte. ÉS akkor több időm is lehetne. Na a lényeg hogy, mostanság eléggé semmit nem érő, felesleges vacaknak érzem magam, köszönöm szépen mindazoknak akik kedves szavakkal jutalmazták az eddigi ööö “munkásságomat”! Nagyon jó érzés az ilyesmit olvasni főleg mostanság! Tényleg nagyon köszönöm nektek! :))
Ti is érdemelnétek már valami posztot nem csak a rinyálásomat.
Amúgy meg minden a szokásos. Ha már nincs többé Tumbl p o r n, akkor marad a rule 34, megy egyéb oldalacskák, ahol az ember fellelhet még jó 3D-s dolgokat :D De tényleg tök rossz, amikor találok egy baromira jó gifet és látom ott a készítő nevét erre tumblr-es link van megadva, siralmas. : /
Na viszont ez már nem Tumbli, úgyhogy akkor már ideillesztek egy kis gifet, valami ilyesmit el tudnék most viselni :)) mmhh

Megjegyzések
Megjegyzés küldése